Megint kórházba került Ferenc pápa

vallás

Ferenc pápát kedden 10 óra 40 perc körül a római Gemelli kórházba szállították kivizsgálásra – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az olasz állami ANSA hírügynökség.

A szentatya márciusban több napot betegeskedett. Akkor három nappal később kis is engedték a Vatikánhoz közel Gemelli Kórházból. Az egyházfő ezt a tőle megszokott fanyar humorral úgy kommentálta a rá várakozó híveknek:

Még élek!

Két hete pénteken elmaradt szokásos pénteki audienciája is, mivel az egyházfő a Vatikán közlése szerint belázasodott. Matteo Bruni vatikáni szóvivő a Reuters kérdésére akkor nem közölt további részleteket a nyolcvanhat éves római katolikus egyházfő egészségi állapotáról.

Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az operáció elutasítását azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.

A pápa december elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük