40 milliárdból újulnak meg a kórházi képalkotó berendezések – rövidülhetnek a várólisták is

Rövidülhetnek a kórházi várólisták Magyarországon a kormány képalkotóeszköz-beszerzési programjának köszönhetően – jelentette be Takács Péter egészségügyi államtitkár a veszprémi kórház előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint a 40 milliárd forintos fejlesztési program két lépcsőben valósul meg: az első szakaszban 22,6 milliárd forintból 31 új CT-t és 12 MR-berendezést vásároltak, valamint négy már […]

Olvass tovább

Tordai Bence: „a János kórház elesett”

Öt órát várt egy ötperces vizsgálatra, de ezzel még a szerencsésebbek közé sorolta magát a képviselő. A bejegyzéséhez csatolt kép tanúsága szerint egy lábsérülés miatt „volt szerencsétlensége” Tordai Bence országgyűlési képíviselőnek a János kórház traumatológiai ellátását igénybe venni. „Egy orvos fogalmazta meg tűpontosan, mi a helyzet: ‘a János kórház elesett’. Hozzátette: „Észak-budai centrumkórházként a János […]

Olvass tovább

Már igényelhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető és már igényelhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a 2025/2026-os szezonra gyártott influenza-oltóanyag kiszállítása lezárult, így országosan minden háziorvosnál és foglalkozás-egészségügyi szolgáltatónál elérhető és igényelhető a vakcina. Az oltás különösen ajánlott a kockázati csoportba tartozóknak, akik számára az […]

Olvass tovább

Gyakorlatilag lehetetlen Budapesten államilag finanszírozott ultrahangos vizsgálatokra bejutni

Nem lehet időpontot foglalni Budapesten felnőtt ultrahang-vizsgálatra – derítette ki az RTL Híradó. Az online időpontfoglaló rendszerben egyetlen fővárosi szakrendelő sem kínál szabad helyet, és ezt az ügyfélszolgálat is megerősítette. Az egyik ügyintéző a riporternek végül december 29-ére tudott időpontot adni – Tatán. A helyzet sajnos nem meglepő. A kórházi és járóbeteg-ellátásban hónapok óta komoly […]

Olvass tovább

Bővülhet a háziorvosok kompetenciája – társadalmi egyeztetésen a rendeletcsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Belügyminisztérium azt a rendeletcsomagot, amely jelentősen kibővítené a háziorvosok által elvégezhető vizsgálatok körét. Takács Péter egészségügyi államtitkár egy keddi háttérbeszélgetésen elmondta: a cél az ellátáshoz való hozzáférés javítása, a szakrendelők leterheltségének csökkentése, valamint az alapellátás megerősítése. A tervek szerint a háziorvosok jogosultságot kapnának többek között a kardiovaszkuláris rizikószűrés, a cukorbetegség-terápia, a […]

Olvass tovább

Orbánék egészségpolitikusa nem sztárigazolás, hanem rossz hír

„A Tisza Pártban tűnt fel Orbánék korábbi egészségügyi szakpolitikusa.” – harsogják a híradások. Néhányan pedig még ünneplik is, mint valami sztárigazolást. Pedig ha van terület, ahol a Fidesz tizenöt éve tartó uralma maradandó károkat okozott, az éppen az egészségügy. Az elmúlt évek alatt Magyarország kórházi rendszere leépült, az orvosok és ápolók tömegesen hagyták el az […]

Olvass tovább

Magyar Péter egészségügyi fordulatot ígér: szuperkórházak, bérrendezés, önálló minisztérium

Több száz résztvevővel zajlott Vácott a TISZA egészségügyi konferenciája, ahol Magyar Péter részletes programot vázolt fel a magyar egészségügy megújítására. A tervei szerint évente legalább 500 milliárd forinttal növelnék az állami forrásokat, 7 régiós szuperkórház épülne, és újra létrejönne egy önálló Egészségügyi Minisztérium. A párt célja, hogy 2027 végére legfeljebb fél évre rövidüljenek a várólisták, […]

Olvass tovább

Újpesten 90 százalékos támogatást kapnak a szülők a gyermekek védőoltásaihoz

Újpest Önkormányzata jelentős segítséget nyújt a családoknak: a képviselő-testület döntése alapján a kerületben élő gyermekek védőoltásaihoz 90%-os önkormányzati támogatás igényelhető. A döntést dr. Trippon Norbert polgármester előterjesztésére fogadták el a képviselők a legutóbbi ülésen. A támogatás jövedelemhatárokhoz kötött: kétfős családok esetében 497.952 forintos, három vagy többfős családok esetében pedig 450.072 forintos egy főre jutó jövedelemhatár […]

Olvass tovább

GKI: Az állam helyett egyre inkább mi költünk az egészségügyre

Nem véletlenül választják egyre többen a magánegészségügyi szolgáltatásokat: az állami egészségügyi kiadások a legalacsonyabbak között vannak az EU-ban – írja elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt, amit az Economx ismertetett. 2022-ben egy főre vetítve vásárlóerőparitáson nézve csak Bulgáriát, Romániát és Horvátországot előztük meg az Unióban, 2023-ban pedig egyedül Romániát, vagyis abban az évben a második legkevesebbet költöttük egészségügyre […]

Olvass tovább

Októbertől megváltozik a szakorvosi kontrollvizsgálatok rendszere

Október 1-jétől új alapokra helyezik a szakorvosi kontrollvizsgálatok időpontfoglalását – jelentette be a Belügyminisztérium. A változtatás célja, hogy egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé váljon a betegek számára az ellátáshoz való hozzáférés. Az új rendszerben a szakorvos maga állítja ki a beutalót a visszarendelt betegnek, így a kontrollvizsgálatokra többé nem kell a háziorvoshoz fordulni. A páciens közvetlenül […]

Olvass tovább