Május végén 2763 milliárdnál jár a költségvetési hiány, ez az éves cél 81 százaléka

53,6 milliárd forint hiányt hozott össze az államháztartás májusban, amivel az év eleje óta számított hiány a hónap végére 2763 milliárd forintra nőtt – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel. Ezen belül a központi költségvetés 2752 milliárdos hiánynál tart, az elkülönített állami pénzalapok 56,6 milliárd forintos többletnél, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 67,3 milliárd forintos hiánynál. […]

Olvass tovább

Májusban 21,5 százalék volt az infláció

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább, közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek. 12 hónap alatt, 2022. májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 33,5 százalékkal emelkedett, […]

Olvass tovább

HVG: többszáz dolgozót küldtek el egyik napról a másikra a Magyar Államkincstártól

Mindössze 321 embert kell elküldeni – ígérte a kormány –, ehhez képest nemrég csak a néhány ezer főt foglalkoztató Magyar Államkincstárnál 661 munkavállalót építettek le – tudta meg a HVG. A portál cikke szerint az érintettek erről semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptak. Korábban a közszférában végrehajtott leépítéseknél bizottságot állítottak fel, amely segítette a kirúgottak elhelyezkedését, esetleg átképzését. Ezt most […]

Olvass tovább

Ennyien keresnek nettó félmillió forint felett

A teljes munkaidőben foglalkoztatott magyarok 18,2 százaléka, azaz majdnem minden ötödik munkavállaló nettó félmillió forint felett keres – közölte az Index kérésére a legfrissebb márciusi adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez számokban azt jelenti, hogy 580 ezernél is többen vannak azok a magyarok, akik keresetükkel átlépik a nettó félmilliós határt. Azt is megnéztük, hányan […]

Olvass tovább

Jóval drágább lesz a cigi Magyarországon, 250 forinttal ugrik meg egy doboz ára

Varga Mihály pénzügyminiszter kedden benyújtotta a jövő évi adótörvényeket a parlamentnek, ebből derült ki, hogy nemcsak az üzemanyagok, hanem a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját is emelni fogják jelentősen. Az mfor.hu foglalta össze, hogy a cigaretta esetén az eddigi 26 000 forint/ ezer darab és a kiskereskedelmi ár 23 százaléka, legalább 39 300 forint helyett január […]

Olvass tovább

Megemeli az üzemanyagok jövedéki adóját a kormány

A 2024-es adócsomagból derül ki, hogy mintegy 32 forinttal nő a benzin és a gázolaj adója egyaránt. A kormány megemeli az üzemanyagok jövedéki adóját, illetve több energiahordozót érintő adót is átalakítanak – derül ki frissen benyújtott 2024-es adócsomagból, írja a hvg.hu. A kormány azzal indokolja a lépést, hogy uniós kötelezettségszegési eljárást kockáztatnának, ha az EU-s szintnél […]

Olvass tovább

650 milliárd forintot költöttünk eddig a határzár kiépítésére

Befejeződött a déli határzár megerősítése és kibővítése – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Röszkén. Rétvári Bence a határzárnál tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarország 650 milliárd forintot költött a déli határ védelmére, a határzár kiépítésére, megerősítésére, folyamatos védelmére. Ugyan Magyarország az Európai Unió közös határát védi, az EU lényegében nem járul hozzá a határvédelem […]

Olvass tovább

Visszaesett a boltok forgalma, és jóval kevesebbet tankoltunk, mint tavaly ilyenkor

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma idén áprilisban. Ez a naptárhatástól megtisztított adat, de ha a nyers adatot nézzük, az 13,6 százalékos visszaesést mutat. – írja a Telex. Ha mindezt üzlettípusokra is lebontjuk, akkor Egyéb érdekességek: A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 4,4 százalékkal csökkentek.

Olvass tovább

Nem győzik nyomtatni a húszezreseket az infláció miatt

A pénzromlás miatt a készpénzállomány bővülésében nyomasztó a húszezresek térnyerése – hívta fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu szakértője felfedte, hogy az infláció úgy felpörgette a bankjegynyomtatást, hogy a forgalomban lévő bankjegyek értéke átlépte a 8000 milliárdos határt. Míg 2020-ban és 2021-ben egyértelműen lassult a bankjegykibocsátás üteme, addig tavaly ismét többet működött a bankóprés […]

Olvass tovább

Ipari árak: az uniós átlag 18-szorosa volt a magyarországi drágulás áprilisban

Márciushoz viszonyítva 2,9 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál így már csupán 2,3 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak 2023 áprilisában az Európai Unóban. Az Eurostat tájékoztatása szerint a nem tartós fogyasztási cikkek termelői árai uniós átlagban 11,3 százalékkal haladták meg a 2022. áprilisi szintet, a tartós fogyasztási cikkek esetében 7,0, a beruházási javak körében […]

Olvass tovább