Kultúra
Újpest
„A köszönet Önnek jár” – beszédes búcsúlevéllel üzentek az újpesti iskolaigazgatók a tankerületi vezetőváltás után
Érzelmes, ugyanakkor rendkívül beszédes levélben búcsúztak az újpesti iskolaigazgatók Tamás Ilonától, az Észak-budapesti Tankerületi Központ korábbi vezetőjétől. A november 3-án keltezett üzenet önmagában is sokatmondó, ám a YouTube-on közzétett kísérőszöveg még egyértelműbbé teszi, milyen érzéseket váltott ki a vezetőváltás az érintett intézményvezetőkből. A búcsúztatásban már egyenesen „lehetetlen helyzetként” hivatkoznak a történtekre. November 5-től dr. Balogh […]
Emberölés Újpesten: holtan találtak egy idős nőt a Csokonai utcában
Holtan találtak egy idős nőt kedden délután Újpesten, a Csokonai utca egyik társasházának lakásában. A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, a feltételezett elkövetőt rövid időn belül elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányságra november 3-án, 15 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy IV. kerületi társasház egyik lakásában egy idős nő holttestére bukkantak. A helyszínre […]
-
„A köszönet Önnek jár” – beszédes búcsúlevéllel üzentek az újpesti iskolaigazgatók a tankerületi vezetőváltás után - Újpesti Hírmondó commented on Új vezető az Észak-budapesti Tankerületi Központ élén: dr. Balogh Tamás László váltja Tamás Ilonát: […] November 5-től dr. Balogh Tamás László v
-
zeiniez.luxury commented on Megnyíltak az ügynökakták: itt kereshet rá bárkinek a nevére: zeiniez.fashion
-
zeiniez.luxury commented on Jogerős: Bús Balázs továbbra is rács mögött marad: zeiniez.fashion
-
zeiniez.luxury commented on Emberölés Újpesten: holtan találtak egy idős nőt a Csokonai utcában: zeiniez.fashion
-
Csak ígéret maradt a volt államfők milliós juttatásainak megvonása – a Tisza-kormány jövőre is százmilliókat biztosít nekik - Újpesti Hírmondó commented on Benyújtotta a Tisza-kormány a 2027-es költségvetést: több pénz jut közszolgáltatásokra, de jelentős megszorításokkal is számolnak: […] Novemberre azonban nem született meg az
Közlekedés
Budapest négy évre építési területté változhat – közlekedési káoszt hozhatnak az egyszerre induló nagyberuházások
Budapest történetének egyik legnagyobb közlekedésfejlesztési hulláma előtt állunk. A következő négy évben olyan állami és önkormányzati beruházások indulhatnak el, amelyekre a főváros évtizedek óta vár. Metróhosszabbítás, új villamosvonalak, HÉV-rekonstrukciók, vasúti fejlesztések, a Nagykörút átépítése, a Nyugati tér teljes átalakítása és a pesti alsó rakpart megújítása. A tervek külön-külön is jelentősek, együtt azonban olyan közlekedési helyzetet […]
Új szabályok jönnek az elektromos rollerekre: korhatár, jogosítvány és kötelező bukósisak is szerepel a tervezetben
Alapvetően változhatnak az elektromos rollerek használatának szabályai Magyarországon. A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új KRESZ vonatkozó rendelkezéseit, amelyek külön járműkategóriákat, életkori korlátozásokat és sebességhatárokat vezetnének be. A tervezetről november 5-ig lehet véleményt mondani. Az elmúlt években jelentősen elterjedtek az elektromos rollerek a magyar utakon, használatukat azonban eddig nem rendezte egyértelmű, önálló KRESZ-szabályozás. A kormány […]
Nyolc új járatot indít Budapestről a Ryanair, de máris figyelmeztette a magyar kormányt
Nyolc új úti céllal bővíti budapesti kínálatát a Ryanair a téli menetrendben, így már 54 útvonalon repül a magyar fővárosból – jelentette be a légitársaság szerdán. A vállalat ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a Budapest Airport emelkedő díjai veszélyeztethetik a további növekedést. A téli szezonban Gdansk, Göteborg, Krakkó, Lamezia, Torino, Velence, Varsó és az angliai East […]
Sűrűbben járnak a buszok és rendkívüli járatok is indulnak a budapesti temetőkhöz a hétvégén
Nagyobb kapacitású járművekkel, sűrített menetrenddel és rendkívüli járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mindenszentek és halottak napjára. A temetők környékén forgalomkorlátozásokra és megnövekedett autóforgalomra is számítani kell, ezért a társaság elsősorban a közösségi közlekedés használatát javasolja. A BKK tájékoztatása szerint október 30. és november 1. között több, a fővárosi temetőket kiszolgáló járat sűrűbben közlekedik, […]
Több lehajtót is lezárnak az M0-son és az M2-esen november elején
Forgalomkorlátozásokra és ideiglenes lezárásokra kell számítani november 2-án és 3-án az M0-s autóút és az M2-es autópálya több csomópontjában. A munkálatok Káposztásmegyer és Dunakeszi térségét is érintik, egyes fel- és lehajtók átmenetileg nem lesznek használhatók. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint november 2-án 22 órától november 3-án reggel 5 óráig szalagkorlátjavítási munkákat végeznek az […]



































