Technikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve az ügynökaktákban hálózati személyként
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg a Nyitott Akták adatbázisában.
„Tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdtük, és megtesszük a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében” – áll a közlemény végén, majd az okozott félreértésért Lezsák Sándortól is elnézést kértek.
Lezsák Sándor nevére rákeresve egy mágnesszalagot dob ki a nyilvántartás, amelyen a születési helye és édesanyja neve olvasható. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a mágnesszalagok önmagukban általában nem alkalmasak arra, hogy egyértelműen bizonyítsák valakinek az állambiztonsági tevékenységét. Mindez tehát önmagában azt sem jelenti, hogy Lezsák Sándor ügynök lett volna.
Az Országgyűlés korábbi alelnöke a közösségi médiában jelezte, hogy nem volt ügynök, őt figyelték meg. Hangsúlyozta, jogi lépéseket fog tenni, majd kiemelte, nem gondolta volna, hogy ismét a neokommunizmus áldozatává fog válni.
Az Országgyűlés korábbi alelnöke jogi lépéseket fog tenni.
Mint ismert, november 4-től bárki ingyenesen, regisztráció nélkül kereshet az egykori állambiztonság iratai között. Első körben mintegy 25 ezer 6-os karton és több tízezer nyilvántartási bejegyzés válik hozzáférhetővé, jövő februárig pedig több mint kilencezer beszervezési dossziét is közzétesznek.




