Elutasította a rendőrség a Szijjártó Péter BYD-igazolása miatt tett feljelentést

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította Tényi István feljelentését, amelyet vesztegetés bűntettének gyanúja miatt tett Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter BYD-hoz történő igazolásával összefüggésben. A rendőrség szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja. A BRFK határozata szerint „mivel a bűncselekmény gyanúja hiányzik”, a feljelentést elutasították. Az ügy először a Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez került, amely később áttette […]

Olvass tovább

Születésnapi szabadnapot kapnak a rendőrök

Szeptember 1-jétől minden rendőrnek jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából – jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán. Az új intézkedéssel a rendőrség vezetése a rendőrök mindennapi munkáját és szolgálatát szeretné elismerni. Gál Kristóf tájékoztatása szerint a születésnapi szabadnapot a rendőröknek nem kell külön kérelmezniük, azt a szolgálattervezés során automatikusan […]

Olvass tovább

Több mint 11 ezer igazoltatás, 252 elfogás – folytatódik a rendészeti akció Budapesten

A főváros több pontján folytatott átfogó rendészeti akció első hónapjában több mint 11 ezer embert igazoltattak a rendőrök, 252 embert elfogtak, 195-öt előállítottak, és 64 biztonsági intézkedést hajtottak végre – közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A július közepén indított akciót az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján szervezték meg. A célzott közterületi ellenőrzések helyszíneit a közbiztonsági […]

Olvass tovább

Pósfai Gábor: 900 egykori rendőr már jelezte, hogy visszatérne

Közel 900-an jelezték a rendőrség egykori tagjai közül, hogy újra felszerelnének, közülük egyelőre több tucat jelentkezőt vettek vissza – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Pósfai Gábor belügyminiszter, aki az általa vezetett állománygyűléseken arra biztatja beosztottjait, hogy a döntésekről véleményt, kritikát is merjenek megfogalmazni , igaz, az újszerű gyakorlattal egyelőre nem nagyon élnek. Az interjúban többek között az alábbiakról […]

Olvass tovább

Újabb lépések az illegális gyorsulások visszaszorításáért Káposztásmegyeren

Továbbra is kiemelt figyelmet fordít az önkormányzat az Újpesten, különösen Káposztásmegyeren hétvégenként rendszeresen tapasztalható illegális gyorsulások és az ezekkel együtt járó jelentős zajterhelés visszaszorítására. Déri Tibor alpolgármester, Káposztásmegyer II. önkormányzati képviselője közösségi oldalán számolt be a legújabb intézkedésekről, valamint arról, hogy megérkezett Budapest rendőrfőkapitányának válasza az ügyben küldött megkeresésére. Az alpolgármester korábban levélben fordult Baricska […]

Olvass tovább

A hőség miatt elmarad a jövő heti országos sebességellenőrzési akció

A rendkívüli hőség miatt mégsem tartja meg a magyar rendőrség a jövő hétre tervezett országos sebességellenőrzési akciót – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton. A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) kezdeményezéséhez a magyar rendőrség is csatlakozott volna, így augusztus 3. és 9. között országszerte fokozott sebességellenőrzésekre készültek. Az akció célja a gyorshajtók […]

Olvass tovább

Átfogó rendészeti akció indul Budapesten: megerősített rendőri jelenlét a közbiztonságért

A következő egy hónapban átfogó rendészeti intézkedéssorozatot indít Budapest közbiztonságának további erősítése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A fokozott ellenőrzésekre a rendőrség saját tapasztalatai, a lakossági bejelentések, valamint a kerületi önkormányzatokkal folytatott egyeztetések alapján kerül sor. A cél a közterületi jogsértések visszaszorítása, a közbiztonság javítása és a budapestiek biztonságérzetének erősítése. A BRFK közleménye szerint a főváros […]

Olvass tovább

Támogatta a bizottság Mecser Tamás országos rendőr-főkapitányi kinevezését

Az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottsága szerdai ülésén hét igen szavazattal, egy tartózkodás mellett támogatta Mecser Tamás dandártábornok országos rendőr-főkapitányi kinevezését. A jelölt meghallgatásán hangsúlyozta: a közbiztonság olyan állami szolgáltatás, amely minden magyar állampolgárt egyformán megillet. Ennek biztosításához emberközpontú, ugyanakkor eredményorientált rendőrségre van szükség, amelynek működését a tisztesség, az emberség és a jogszabályok maradéktalan tisztelete […]

Olvass tovább

Nyomoz a rendőrség a túlárazott nyuszimotorok ügyében

Hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az előző kormány idején beszerzett játékmotorok ügyében – közölte az MTI megkeresésére a rendőrség. Az ügy előzménye, hogy Kátai-Németh Vilmos múlt héten feljelentést tett a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) egy 2025-ös beszerzése miatt. A tárca szerint a „Családbarát Magyarországért” országos programsorozat kommunikációs kampányának […]

Olvass tovább

Felmentették az országos rendőrfőkapitányt is, újabb vezetőváltások a rendőrségnél

Újabb jelentős személyi változás történt a rendőrség vezetésében: értesülések szerint felmentették tisztségéből dr. Balogh János rendőr altábornagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjét. A döntést szerdán reggel ismertették a rendőri vezetőkkel, hivatalos kormányzati bejelentés ugyanakkor egyelőre nem érkezett. Balogh János több mint három évtizede szolgált a rendőrségnél. Pályafutását 1990-ben nyomozóként kezdte Sopronban, később a terrorelhárítás területén dolgozott, […]

Olvass tovább