
Semjén Zsolt: Ferenc pápa látogatása történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt
Történelmi, sőt üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28-30-i magyarországi apostoli látogatása – értékelt kedden Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a politikai élet szereplőinek és a sajtónak is köszönetet mondott korrekt hozzáállásukért.
Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy „ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült”, kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és a százezernyi résztvevő is, aki eljöttek az eseményekre.
A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott a politikai paletta minden oldalának, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.