Unger Anna Rózát javasolja az NVVH élére a parlamenti bizottság

A kedden meghallgatott három jelölt közül Unger Anna Rózát tartotta a legalkalmasabbnak az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetésére. A testület ezért az ELTE docensét javasolja az NVVH elnökének, személyéről várhatóan pénteken dönt az Országgyűlés. Unger Anna Róza a keddi bizottsági meghallgatáson arról beszélt, hogy az elmúlt 16 évben […]

Olvass tovább

Magyar Péter: már ezermilliárdos vagyonokat sikerült visszaszerezni az államnak

Már ezermilliárdos nagyságrendű vagyont sikerült visszaszerezni, illetve megóvni a magyar állam számára, miközben a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal még csak most kezdi meg működését – közölte Magyar Péter miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán. A kormányfő szerint a vagyonvisszaszerzés már a hivatal tényleges felállása előtt kézzelfogható eredményeket hozott. Ennek legfrissebb példájaként a Duna Aszfalt ügyét említette: […]

Olvass tovább

Meghallgatták a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal három elnökjelöltjét

Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága kedden meghallgatta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökjelöltjét: Ligeti Miklós Zoltánt, Unger Anna Rózát és a Tisza-frakció által jelölt Sárvári Nicholast. Mindhárom jelölt az elszámoltatást, a közvagyon visszaszerzését és az állami intézményekbe vetett bizalom helyreállítását nevezte a létrehozandó hivatal legfontosabb feladatának. Ligeti Miklós Zoltán, a Transparency […]

Olvass tovább

Civil szervezetek is részt vesznek a vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőinek kiválasztásában

Három civil szervezet is bekapcsolódik tanácskozási joggal a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) vezetőinek kiválasztási folyamatába – közölte Hantosi István, az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának tiszás elnöke vasárnap. A politikus Facebook-bejegyzése szerint a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és a K-Monitor Közhasznú Egyesület képviselői vesznek részt a folyamatban. A három […]

Olvass tovább

Bóka János: új „politikai erőszakszervezetet” hozott létre a Tisza Párt

Új politikai erőszakszervezet létrehozásával vádolta meg a Tisza Pártot Bóka János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője kedden közzétett Facebook-bejegyzésében, miután az Országgyűlés elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) felállításáról szóló törvényt. A frakcióvezető közölte: a Fidesz–KDNP képviselőcsoportja nem támogatta azt a jogszabályt, amely szerinte „a Tisza Párt önkényének kiteljesítését szolgáló új politikai rendőrséget” […]

Olvass tovább

Publicus: a fideszesek harmada is támogatja a vagyonvisszaszerzési hivatal felállítását

A fideszes szavazók 29 százaléka is támogatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását, 17 százalékuk pedig egyetért a mandátumkorlátozással – derül ki a Publicus Intézet legutóbbi kutatásából, melyet a Népszava megbízásából készítettek. A felmérés eredményei szerint a leginkább az osztja meg a társadalmat, hogy az országgyűlési képviselők a jövőben csupán három cikluson keresztül tölthetik be mandátumukat. […]

Olvass tovább

A vagyonvisszaszerzési hivatal felállításáról, a TEK megszüntetéséről és a tanárok jogairól is tárgyal a parlament

A kőolajtermék-előállítók különadójának kiterjesztését és 2027-re történő meghosszabbítását tartalmazó törvényjavaslatról dönt keddi ülésén az Országgyűlés, és elkezdik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásáról szóló törvényjavaslat vitáját is. A rendkívüli ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal, köztük Magyar Péter kormányfő beszédével kezdődik. A határozathozatalok között szavaznak a kőolajtermék-előállító különadójával kapcsolatos törvény módosításáról; a magyar-szlovák államhatárt keresztező szénhidrogén-szállító […]

Olvass tovább

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról szóló törvényjavaslatot

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozásáról szóló törvényjavaslatot. A tervezet hétfő este jelent meg, azt követően, hogy Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben bejelentette a Tisztítótűz művelet elindítását, amelynek egyik kiemelt eleme az új intézmény felállítása. A kormány tájékoztatása szerint a hivatal feladata a közvagyonnal való törvényes, átlátható és felelős […]

Olvass tovább

A vagyonvisszaszerzés még várhat: társadalmi egyeztetés jön a kampány egyik legfontosabb ígéretéről

Mégsem nyújtja be a kormány jövő héten az Országgyűlésnek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozásáról szóló törvényjavaslatot. Magyar Péter miniszterelnök az RTL Híradónak azt mondta: a kabinet előbb rövid társadalmi egyeztetésre bocsátja a tervezetet, mert számos észrevétel érkezett hozzá. A kormányfő hozzátette, reményei szerint a hivatal így is szeptember elején megkezdheti működését. A bejelentés […]

Olvass tovább

Tarjányi Péter: jogilag kivitelezhetetlen Magyar Péter elszámoltatási ígérete

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő élesen bírálta Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének tervét, miszerint kormányra kerülésük esetén húsz évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot indítanának minden volt kormánytag, országgyűlési képviselő és családtagjaik ellen. Tarjányi bejegyzésében leszögezte: az elképzelés „jól hangzik papíron”, de a jogi valóságban nem működhet úgy, ahogyan azt a politikus állítja. Rámutatott, hogy a legnagyobb […]

Olvass tovább