Tarjányi Péter: jogilag kivitelezhetetlen Magyar Péter elszámoltatási ígérete

közélet

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő élesen bírálta Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének tervét, miszerint kormányra kerülésük esetén húsz évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot indítanának minden volt kormánytag, országgyűlési képviselő és családtagjaik ellen. Tarjányi bejegyzésében leszögezte: az elképzelés „jól hangzik papíron”, de a jogi valóságban nem működhet úgy, ahogyan azt a politikus állítja.

Rámutatott, hogy a legnagyobb akadály az elévülés intézménye. A NAV és az ügyészség csak meghatározott időtávra visszamenőleg vizsgálódhat, adóügyekben ez jellemzően öt év, kivételes esetekben – például bűncselekmény gyanúja esetén – legfeljebb tíz év. Tarjányi szerint a húsz évre kiterjesztett vizsgálat alkotmányellenes lenne, és Strasbourgban „két hét alatt elbukna”.

Hangsúlyozta azt is, hogy a vagyonosodási vizsgálatok során a bizonyítási teher nem automatikusan az érintettre hárul. Először a NAV-nak kell hitelt érdemlően kimutatnia, hogy a vagyongyarapodás nincs összhangban a bevallott jövedelemmel, mégpedig az adott – és még nem elévült – időszakra vonatkozóan.

A családtagokra való kiterjesztést is problémásnak nevezte. Szerinte ez csak akkor lehetséges, ha bizonyítható, hogy a vagyon stróman jellegű vagy fedőügylet része, vagyis előzetesen jogilag megalapozott bizonyításra van szükség.

Tarjányi szerint az ilyen kijelentések inkább politikai érzelmek felkorbácsolására szolgálnak, mintsem valóban végrehajtható terveket takarnának. „Az ilyen mondatok célja nem a végrehajthatóság, hanem az érzelmi hatás: dühöt, reményt, tapsot kiváltani” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a NAV-nál nincs olyan eljárási forma, ami a „rajzold le 15 nap alatt” típusú gyors akciókat lehetővé tenné.

Bejegyzésében hangsúlyozta: elszámoltatásra valóban szükség van, de azt csak pontos, jogszerű, végrehajtható tervekkel lehet elérni. Aki ma lehetetlen ígéretet tesz, az holnap „csak egy újabb csalódást okoz – abból pedig már volt elég”.

Saját tapasztalatát is megosztotta: 2002-ben személyesen vett részt egy átvilágításban, amely a Fidesz és a Simicska Lajos nevével fémjelzett gazdasági birodalomra is kiterjedt. 2010-ben, a Fidesz választási győzelme után, ellenzékiként maga is célkeresztbe került: két éven át tartó vagyonosodási vizsgálatot folytattak ellene és egész családja ellen. Az eredmény végül az lett, hogy nem találtak szabálytalanságot, sőt adótöbblete keletkezett, így az állam tartozott neki.

„Ezért tudom, mert megéltem, hogy amit ezzel kapcsolatban mondanak nektek: az hazugság! A Fideszt így nem lehet elszámoltatni” – zárta sorait Tarjányi.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük