Nyitrai Zsolt szerint a nyugdíjasok 2024-ben is számíthatnak a kormányra

Kormány pénz

A kormány kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra – jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója kedden a Facebook-oldalán megjelent videóban.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy a 2024-es év „jó hírrel kezdődik az időseknek”, hat százalékkal emelkedik a nyugdíj összege, így az átlagos öregségi nyugdíj várhatóan több mint 230 ezer forint lesz. Hangsúlyozta, a kormány visszaépítette „a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is”, amelyet februárban a hat százalékkal emelt összegben kapnak meg a nyugdíjasok.

Emlékeztetett: a kormány 2010-ben ígéretet tett arra, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. Mint mondta, eddig öt alkalommal került sor nyugdíjprémium kifizetésére, és bevezették a Nők40 programot. Fontos feladat az idősek biztonságáról való gondoskodás, ezért vezette be a kormány az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programot – emelte ki a miniszterelnök főtanácsadója. 

A videóban Ábrahám Katalin, az Idősek Tanácsa tagja kiemelte: a kormány valóban megtartja a 2010-ben tett ígéreteit, és kiáll a nyugdíjasok érdekeiért; fontosnak tartja a nyugdíjas korosztály tiszteletét és megbecsülését. „Nyugdíjasként érezzük, hogy odafigyelnek ránk és a lehetőségekhez mérten segítenek” – fűzte hozzá. A mostani nehéz gazdasági helyzet az idősekre is terheket ró, ezért a nyugdíjemelés és az emelt összegű 13. havi nyugdíj valóban segítséget jelent – mondta Ábrahám Katalin.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük