Erősödő ellenállás: legalább annyi ellentető volt a „becsület napján”, mint amennyi neonáci

I. világháborús emlékművet koszorúztak a Városmajorban az úgynevezett becsület napja szélsőjobbos-neonáci-hungarista megemlékezésen, amit a legalább akkora antifasiszta ellentüntetés kísért.

Hozzon mindenki akusztikus zajkeltő eszközöket! Ne hallják a saját hangjukat se! – írta felhívásában az Autonómia csoport, a Városmajorba meghirdetett egyik antifasiszta tüntetés szervezője. „Zajkeltő eszközökre” azért is szükség volt, mert a rendőrség jó alaposan elkülönítette az antifákat és az úgynevezett becsület napjára érkező szélsőjobboldaliakat: utóbbiak a park másik oldalán, a katolikus templom környékén gyülekeztek. Az antifasiszták végül átvonultak egy másik bejelentett helyszínre, a Városmajor és a Szamos utca találkozásához, ami közelebb esik a szélsőjobb rendezvényéhez.

A rendőrök azonban ott is gondosan elválasztották a két csoportot, gyakorlatilag az egész Városmajor le volt zárva. Az ellentüntetők a rendőrök nem hivatalos becslése szerint 400-500-an voltak, nagyjából ugyanannyian, mint a „becsület napját” ünneplők.

Az antifasiszták többek között Le a nácizmussal!, Becstelen múlt!, Gyalázat!, A fasiszták nem törnek át! feliratú táblákkal, illetve magyar, uniós, roma, antifasiszta vörös és szivárványos zászlókkal gyülekeztek. Érkeztek külföldről is tiltakozók dobokkal felszerelkezve, hogy elnyomják a neonáci ünneplés hangját. Ezt „mocskos nácik” skandálással is erősítették.

Egy ponton a rendőrség majdnem feloszlatta a tüntetést. Felszólították az antifákat, hogy térjenek vissza a rendezvényük bejelentett helyszínére. Mivel némi tanakodás után ezt megtették, az oszlatás elmaradt. 

Egy magyar és egy német ünneplő mondott beszédet az emlékműnél, utóbbi zsidózott is egy kicsit. A szónokok hősökként emlékeztek a végsőkig küzdő a német és magyar katonákra, és magukat nevezték a normalitás képviselőinek. Közben az ellentüntetők elszántan doboltak és zengett a „nácik, nyilasok, takarodjatok!”.

A neonáci kirándulás

Szellemiségében a „becsület napjához” kötődik egy mások által szervezett, más jellegű esemény: a Kitörés emléktúra. Ez a teljesítménytúrának álcázott rendvény a várból kitörő és nyugat felé, a budai hegyeken át menekülő német és magyar katonák útvonalát járja végig. Az I. kerületi önkormányzat kiállítással, emlékrendezvényekkel – szimbolikus és praktikus értelemben is – lefoglalta a Kapisztrán teret, ahonnan az eredeti kiírás szerint a túra indult volna. A foglalástól nem nagyon zavartatva magukat több száz „kiránduló” érkezettk kisebb-nagyobb csoportokban a Várba.

A kitörés

Nem lehet eleget idézni a téma szakértője, Ungváry Krisztián történész megállapításait, aki könyvet írt Budapest hónapokig elhúzódó, véres ostromáról. Egyedül Adolf Hitler ragaszkodott az általa „erőddé” nyilvánított magyar főváros védelméhez.

Parancsba adta, hogy Budapestet háztól házig vívott harccal kell védeni, függetlenül a veszteségek mértékétől. Veesenmayer német nagykövet és különleges megbízott kijelentette, hogy

„nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk”.

Ungváry szerint az elesettek nem hősök, hanem áldozatok voltak, nem Budapestet vagy Európát védték, hanem meghosszabbították a náci Németország agóniáját.  

Holokauszttúlélő hitközségi vezető is ellátogatott a városmajori szélsőjobboldali rendezvényre. A nagy tekintélyű főrabbi, Kardos Péter a Népszavának nyilatkozva felidézte: „A nagymamámat a nyilasok, Kun páterék gyilkolták meg. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945 februárjában pontosan itt, a Városmajorban találtuk meg a holttestét. Haslövéssel végeztek vele. 8 éves voltam akkor.” A nagymamát a család abban a hiszemben helyezte el az Alma utcai zsidó szeretetotthonban, hogy ott biztonságban lesz. Az otthonban élőket azonban ugyanúgy kíméletlenül lemészárolták a nyilasok, ahogyan a közeli kórház védekezésre képtelen lakóit is.

A vérengzés januárban történt, a temetetlen holttestek hetekig feküdtek a városmajori parkban.

Kardos Péternek nem állt szándékában az antifasiszta ellentüntetőkhöz csatlakozni, és a szélsőjobboldali rendezvénynek se ment volna a közelébe, ha nem éppen a Városmajor a helyszín. Annak idején a nyilasok pusztítottak a környéken, most pedig – mondta – „ezek masíroznak itt. Látni akartam őket!”.

A kérdésre, hogy milyen érzések kavarognak benne, a főrabbinak könny szökött a szemébe. Szünetet tartott, majd – Pokorni Zoltán nyilas nagyapjának esetére utalva – arról beszélt, hogy felmenőinek cselekedeteiért senki nem felelős. Azok azonban, akik egy ilyen eseményen vonulnak, saját elhatározásukból, saját maguk cselekszenek. Sokuk családapa lesz, vagy már most is az: valószínű, hogy a gyereküket is ebben a szellemiségben nevelik fel. A főrabbi nem folytatta. Még mielőtt a demonstráció elkezdődött volna, elhagyta a Városmajort. A nácik közül senki sem ismerte fel.

Forrás: Népszava, MTI, Újpesti Hírmondó
Fotók: Népszava