27 embert gyilkolt meg és túszokat ejtett az ámokfutó thai katona, mielőtt őt is lelőtték
A thaiföldi biztonsági erők agyonlőtték vasárnap azt az ámokfutó katonát, aki 27 embert ölt meg az ország északkeleti részén, Nahon Racsaszima városban, közölte Anutin Csarnvirakul egészségügyi miniszter. A fegyveres ámokfutóval abban a bevásárlóközpontban végeztek, ahol többeket megölt, majd túszaival együtt elbarikádozta magát.
A miniszter Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet a rendőrségnek és a hadseregnek, amiért véget vetettek a város egyik bevásárlóközpontjában kialakult válsághelyzetnek.
Jakraphanth Thomma szombat délután kezdett lövöldözni, és legalább húsz embert agyonlőtt a Bangkoktól északkeletre fekvő Nahon Racsaszima (Korat) városában, majd egy katonai bázison újabb fegyvereket vett magához. A Bangkok Post szerint a katona először a parancsnokát, egy másik katonát, és egy civilt, egy 63 éves nőt lőtt le egy katonai támaszponton. Utána ellopott egy Humvee-t. Már út közben tüzet nyitott járókelőkre, miközben egy bevásárlóközponthoz hajtott és folytatta ámokfutását.
A thaiföldi biztonsági erők lezárták és körülvették a bevásárlóközpont épületét, ahonnan több száz embert sikerült kimenekíteniük. A rendőrök és katonák az éjjel megrohamozták a plázát, de órákig tartott, mire végezni tudtak a közben beazonosított, 32 éves ámokfutóval.
A férfi röviddel a vérengzés előtt azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy bosszút fog állni, de nem fejtette ki, hogy miért.
A halál elkerülhetetlen mindenki számára
– írta, és kirakott egy fotót is a saját kezéről, amelyben egy lőfegyvert tartott. A Facebook később törölte profilját.
A thaiföldi hatóságok szerint a vérengzést elkövető Jakrapanth Thomma alhadnagyi rangban dolgozott a hadsereg egyik lőszerellátó zászlóaljánál. A védelmi minisztérium szóvivője, Kongcsip Tantravanics az elkövető indítékairól annyit tudott mondani, a katona azután kezdett el tombolni, hogy szombaton összevitatkozott a felettesével, akit végül agyonlőtt egy nővel együtt és megsebesített egy másik katonát is. Ezt követően tért vissza bázisra, ahol dolgozott, ahonnan elvitt több fegyvert, köztük egy géppuskát és egy katonai terepjáró gépkocsit. Ezzel hajtott a Terminal 21 nevű bevásárlóközponthoz, de út közben is rálőtt civilekre, egyebek között egy buddhista templomnál.
Szöveg és fotó: MTI