Szabadlábon az Árpád hídi gázoló

bíróság

Kiengedték a börtönből azt a 34 éves férfit, aki egy 26 éves kerékpáros halálát okozta július elsején éjszaka az Árpád hídon – értesült a 24.hu.

A lapnak Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője megerősítette, hogy a férfi bűnügyi felügyeletbe, vagyis házi őrizetbe került még októberben, és nyomkövető eszközzel figyelik a hatóságok.

A tragikus balesetet egy spontán kialakult verseny okozta, melyben egy Mercedes és két BMW vett részt. Mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza a Róbert Károly körúton kezdődött 0 óra 41 perckor. A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, az autó azonban megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát az autó fölött, és az a szalagkorlátba csapódott.

A korlát mögötti kerékpárúton szabályosan közlekedett biciklijével egy 26 éves férfi, akit elgázolt a RACE-001-es rendszámú sportautó, ennek következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.

Az igazságügyi szakértői vélemény alapján a Mercedes legalább 137 kilométer/órával haladt, noha csak 70 kilométeres sebesség megengedett a hídon. Azt is megállapították, hogy az autó menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Azt pedig vizsgálják, hogy a feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy illegálisan növelték az autó teljesítményét. A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük