Őrizetben az Audi sofőrje a halálos Váci úti baleset után

Őrizetbe vett egy 35 éves török állampolgárságú férfit a rendőrség a péntek esti, két halálos áldozatot követelő baleset ügyében, amely a Göncz Árpád városközpont felüljáróján történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombati sajtótájékoztatóján elhangzott: a férfit halált okozó közúti veszélyeztetés gyanújával hallgatták ki. A rendőrség tájékoztatása szerint a nagy teljesítményű Audit vezető férfi az Váci út és Róbert Károly körút kereszteződése közelében, az […]

Olvass tovább

Két halálos áldozatot követelt az éjjeli Váci úti baleset

Súlyos közlekedési baleset történt péntek este a Váci út és Róbert Károly körút kereszteződése térségében, a Göncz Árpád városközpont közelében: öt személyautó ütközött össze, a tragédia pedig két ember életét követelte. A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset a felüljárón történt, ahol az egyik jármű a karambol következtében átszakította a korlátot, majd lezuhant. A helyszínen egy ember azonnal életét vesztette, […]

Olvass tovább

DK: javult a balesetet szenvedett Molnár Gyula állapota, ő lesz a DK jelöltje

Három hete szenvedett balesetet Molnár Gyula, a Demokratikus Koalíció politikusa. A 24.hu információi szerint egy családi eseményen leesett a lépcsőn, és kórházba került, az állapota súlyos volt az akkori hírek szerint. A korábbi bejelentés szerint Molnár a budafoki-budatétényi központú, Budapest 10-es számú egyéni választókerületben indulna az áprilisi választáson. El is kezdték gyűjteni neki az ajánlásokat, de ő maga […]

Olvass tovább

Gázolás miatt állt a forgalom a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon

Súlyos baleset történt hétfő délután a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon, Káposztásmegyer térségében, a Töltés utcai vasúti átjárónál. Egy embert elgázolt egy vonat, emiatt jelentős fennakadások alakultak ki a közlekedésben – közölte a MÁV információs szolgálata. A tájékoztatás szerint a Nyugati pályaudvarról Vác irányába közlekedő S70-es járat ütött el egy embert Rákospalota-Újpest után. A helyszínelés miatt a vonatok Rákospalota-Újpest és Dunakeszi […]

Olvass tovább

Súlyos baleset bénította meg Újpest egyik legforgalmasabb kereszteződését szombat reggel

Súlyos közlekedési baleset történt szombat reggel Újpesten, az Árpád út és az István út kereszteződésében, ahol két személyautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között. A karambol következtében az egyik jármű olyan mértékben megrongálódott, hogy egy utas önerőből nem tudta elhagyni az autót. A helyszínre riasztott tűzoltók a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint feszítővágó segítségével emelték ki a […]

Olvass tovább

Ezt tegyük, ha beszakad alattunk a jég

Bár az országban rendkívül hideg az időjárás, több térségben akár -15, -20 Celsius-fok közeli éjszakai lehűléssel, a folyóvizek jege életveszélyes, és a befagyott tavakon is csak korlátozottan biztonságos a jégen tartózkodás – figyelmeztetnek a hatóságok. Az Operatív Törzs hétfő reggeli közleményében felhívta a figyelmet a hétvégi esetre, amikor két lány alatt szakadt be az Ipoly […]

Olvass tovább

Fának csapódott az Orbán Viktort biztosító TEK-es autó, négy embert vittek kórházba

Balesetet szenvedett kedden Zalaegerszeg közelében a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik autója, miközben Orbán Viktor programját biztosította. A jármű a nedves úton megcsúszott, majd egy fának csapódott. A balesetben négyen megsérültek, őket kórházba szállították. A TEK hivatalos közleménye szerint más gépkocsi nem volt részese az ütközésnek. A Zaol beszámolója szerint az eset a 7401-es úton, Alsóerdőnél történt. Az […]

Olvass tovább

Autós üldözés Észak-Pesten: két rendőr is megsérült

Súlyos baleset történt Budapesten, a Róbert Károly körúton november 2-án vasárnap éjszaka. 0 óra 30 perc körül egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó ütközött egy külső sávban álló autónak. A balesetben a civil jármű vezetője súlyos, két rendőr könnyebben sérült meg. A rendőrök egy másik járművet követtek, melynek vezetője előzőleg nem állt meg a jelzésükre, […]

Olvass tovább

Valamilyen speciális munkát végeztek a Mol olajfinomítójában hétfő este

A Telex belső forrásai szerint hétfő este állítólag valamilyen speciális munkát végeztek a Mol százhalombattai olajfinomítójában. A Mol hivatalos beszámolóiban ugyanakkor erről nem esett szó. A vállalat szerint sem a nagy karbantartás alatt, sem most nem folyt nyílt lánggal járó (például hegesztési) munka Százhalombattán. – jegyzi meg a lap. A cikk szerint nem lehet kizárni, hogy egyfajta […]

Olvass tovább

7 hónap alatt 202 gyermeket látott el a Bethesda roller-baleset miatt

Rendkívül balesetveszélyes az elektromos rollerezés, hívja fel a figyelmet a Bethesda kórház. „A számok döbbenetesek: a Bethesda Gyermekkórházban 7 hónap alatt 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerezés közben elszenvedett baleset miatt. Egy-egy ügyeletben akár 5-6 gyermek is érkezett komoly sérülésekkel. Közel minden ötödik eset fejsérülés, 11 gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes volt. Ez csak a mi […]

Olvass tovább