
Zöldágjárás Káposztásmegyeren – Tavaszköszöntő hagyomány virágvasárnap
A tavasz nemcsak a természet újjászületését hozza el, hanem a közösségi élmények idejét is – Káposztásmegyeren immár harmadik alkalommal rendezik meg a virágvasárnapi zöldágjárást, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak április 13-án, vasárnap 10:00 órától.
A hagyományos menet során a résztvevők zöld ágakat visznek kézben, miközben végigjárják a városrész utcáit, ezzel is megidézve a tavasz eljövetelét és a természet megújulását. A program egyszerre őriz egy ősi népi hagyományt és utal a keresztény világ virágvasárnapi üzenetére, Jézus Jeruzsálembe való bevonulására.
A Suholó néptánccsoport szervezésében megvalósuló esemény idén is tartalmas programokat kínál: a lányok és asszonyok karikázót táncolnak, ezúttal egy sárközi koreográfiát láthatunk, míg a gyerekeket tavaszi játékokkal várják a Homoktövis Általános Iskola előtt, a Megyeri Klubnál, a református templom előtti téren, valamint a Kelemen Gyula szobornál a katolikus templom előtt.
A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy együtt ünnepeljük a tavaszt, közösségi élményben legyen részünk, és egy régi hagyományt is újra életre keltsünk. Vasárnap mindenkit szeretettel várnak – zöldágat elő, és irány az utcák!