Orbán fogorvosával folytatott kétes üzletet a Tisza Párt rendezvénykoordinátora

közélet

Zelcsényi Miklós, aki jelenleg a Tisza Párt országos rendezvényeinek szervezéséért felelős, korábban több tízmilliós nagyságrendű, korrupciógyanús ügyletben vett részt Orbán Viktor fogorvosának, Bátorfi Bélának a körével – derül ki a 444.hu oknyomozó cikkéből. Az ügy középpontjában a 2017-es Budapestman Triatlon Országos Bajnokság áll, amelyet Zelcsényi cége, a mára megszűnt Budapestman Kft. rendezett, állami támogatással.

A versenyre 180 millió forintot biztosított a Magyar Triatlon Szövetség, melynek élén ekkor éppen Bátorfi Béla állt. A pénz jelentős részét a verseny után olyan cégek kapták megbízásként, amelyek közvetlenül Bátorfival vagy üzlettársával, Szűcs Lászlóval hozhatók kapcsolatba. A szerződések között akadtak túlárazott és fiktív gyanújú megállapodások is, több fogászati cég is végzett rendezvényszervezési feladatokat, egyes dokumentumok teljesítési dátuma pedig megegyezett a szerződés napjával.

Az ügyet Csőgör Péter, a Triatlon Szövetség akkori ellenőrző testületi elnöke tárta fel, aki később a rendőrségtől is távozni kényszerült, szerinte politikai okokból. Feljelentést is tett, de a nyomozás azóta sem zárult le, a NAV jelenleg is „felderítési szakban” vizsgálja az esetet.

Zelcsényi tagadja a visszaéléseket, és azt állítja, hogy minden támogatást rendben elszámoltak az EMMI felé. Úgy fogalmazott: nem újdonság, hogy a sportfinanszírozás rendszerében az állami támogatások elosztása „kapcsolatrendszeren” keresztül történik, és nem lát kivetnivalót abban, ha ezek a pénzek visszajutottak Bátorfi köréhez.

A Tisza Párt közölte, hogy Zelcsényi nem tagja a pártnak és semmilyen hivatalos tisztséget nem visel, csupán önkéntesként segíti a rendezvényszervezést, amiben komoly tapasztalata van. A párt szerint Zelcsényi a vitatott versenyt az átlagosnál alacsonyabb költségen szervezte meg, és nincs tudomásuk arról, hogy bármiféle büntetőeljárás folyna ellene.

Az eset ugyanakkor ráirányítja a figyelmet arra, hogy a NER háttérembereihez fűződő üzleti kapcsolatok még a rendszer kritikusainak környezetében is előfordulhatnak, s bár a nyomozás évek óta húzódik, egyértelmű válaszokat máig nem kapott a közvélemény.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük