Tömeg a húsvéti vásáron: kedvezményes tojás és tészta Újpesten is

Újpest

Óriási érdeklődés övezte Újpesten a Demokratikus Koalíció húsvéti kedvezményes vásárát, ahol több száz család juthatott olcsóbban alapvető élelmiszerekhez. Az esemény célja az volt, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségek közepette is könnyebbé tegyék az ünnepi készülődést azok számára, akiknek minden forint számít.

A vásárról Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke számolt be közösségi oldalán. Bejegyzésében hangsúlyozta: „Mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Mert baloldalinak lenni nem divat kérdése.” Mint írta, a vásárt Újpest harmadszorra is megválasztott országgyűlési képviselője, Varju László, a kerület polgármestere, Trippon Norbert, valamint Rónai Sándor, a párt alelnöke segítette.

A Demokratikus Koalíció az elmúlt hónapokban több fővárosi és vidéki helyszínen is tartott hasonló akciókat, amelyek során liszt, cukor, tojás, olaj és tészta is beszerezhető volt töredékáron. A mostani újpesti alkalom is azt mutatja, hogy hatalmas az igény az ilyen típusú támogatásokra, és sokak számára ezek az események jelentenek valódi segítséget a mindennapokban.

A DK ezzel is demonstrálni kívánja, hogy miközben az állam sokakat magára hagy, ők konkrét lépésekkel próbálnak enyhíteni a megélhetési válság következményein.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük