
Újpesten is eredményesen működik a 10 millió fa mozgalma
Irgalmatlan mennyiségű fát kell elültetnünk ahhoz, hogy megállítsuk a folyamatos felmelegedést, ami klímakatasztrófához vezet hosszú távon – mondta Bojár Iván András, aki 2019 júliusában egy Facebook megosztással elindította a 10 millió fa mozgalmat, amihez az ország számos településén élők mellett augusztusban újpesti civilek is csatlakoztak. Mára már az eredmények is láthatók.
A 10 millió fa mozgalma gyakorlatilag azt jelenti, hogy annyi fát kellene elültetni Magyarországon, amennyi az ország teljes lakossága. Ehhez az Újpest-Káposztásmegyeri csoport a lehető legnagyobb mértékben szeretne hozzájárulni az újpesti ültetésekkel.

Bakos Erika, a 10 millió fa Újpest- Káposztásmegyeri csoport koordinátora az Újpesti Hírmondónak elmondta, hogy az újpesti csoport tagjaiként eredményes megbeszéléseket folytatnak az önkormányzat és a kerületi köznevelési és szociális intézmények vezetőivel és szakembereivel, ennek következtében ősszel sor került az első faültetéseinkre:
2019 októberében és novemberében 373 facsemete, 1748 tő sövénynek való, 282 tő orgona talált új otthonra – főleg bölcsődékben, óvodákban, iskolákban.
– Az ültetések nagyon jó hangulatban teltek, minden korosztály képviseltette magát: a kisgyermekes családoktól a nyugdíjasokig. Volt, aki a vásárlásnál segített, mások a szállítást könnyítették meg, és olyanok is voltak szép számmal, akik ásót ragadtak és az ültetést végezték. A Városgondnokság az ültetőgödrök előkészítésében segített. A növények ápolása a közintézmények dolgozóinak feladata lesz. Ezt a munkát szeretnénk folytatni 2020-ban, továbbra is az önkormányzattal együttműködve, de már a közterületi ültetésekkel kiegészítve – mondta Bakos Erika.

Cél, hogy Magyarországot és a bolygónkat minél több fa borítsa, csökkentve a klímaváltozás hatásait a légkörbe kerülő széndioxid minél nagyobb arányú megkötésével. Emellett a faültetések számos további előnnyel járnak: az esztétikum mellett a fák közvetlenül hűsítik a környezetüket, árnyékot adnak, számos élőlénynek élelmet és élőhelyet biztosítanak, megfelelő fajválasztás esetén a biodiverzitáshoz is hozzájárulnak. A faültetések a környezeti nevelésben is jelentős szerepet töltenek be.
A helyi csoport már most is 973 főt tudhat a soraiban, de várják további ültetők, segítők jelentkezését is az alábbi Facebook csoportban: 10 millió fa Újpest–Káposztásmegyer:
https://www.facebook.com/groups/479749426149945/
vagy ezen az e-mail címen:
10milliofaujpest@gmail.com
Forrás és fotó: Újpesti Hírmondó