Tarlós mindvégig tagadta, de szinte minden új a 3-as metróban

Budapest Közlekedés

A BKV menedzsmentje gyakorlatilag beismerte az újonnan felállt igazgatótanács rendkívüli ülésén, hogy az oroszoktól vett szerelvények többsége valójában új.

A kocsik közötti átjárók ajtajai – ezt válaszolta kínjában a BKV egyik vezetőségi tagja a cég legutóbbi igazgatótanácsi ülésén, amikor arról kérdezték, hogy végül is mi maradt meg a hármas metró vonalán korábban közlekedő, Oroszországba felújításra kiszállított metrókocsikból. Vagyis lényegében beismerte azt, amit a kormány és Tarlós István korábbi főpolgármester éveken át tagadott: a szerelvények zömében nem felújítottak, hanem újak.

A beismerés valójában véletlen elszólásként hangzott el az Igazgató Tanács (IT) rendkívüli ülésén, amelyet eredetileg a Demokratikus Koalíció (DK) két delegáltjának kezdeményezésére a metrókocsik extrém rozsdásodása miatt hívták össze.

Az új városvezetés által kinevezett, a korábbiaknál sokkal kevésbé kezes IT-tagok kétkedését végül azzal hárították: a BKV metrókocsi felújítási tenderét 2015-ben megnyerő orosz Metrowagonmash az első három kiszállított szerelvény szétszedése után arra jutott: azok annyira szétrohadtak, hogy nem érdemes a javítással bíbelődni és inkább új kocsiszekrényeket gyártanak, az IT megnyugodhat, azok nem fognak rozsdásodni.

Az egyik tanácstag kérdésére, miszerint, ha a kocsiszekrény, a hajtás, a fékrendszer, a forgóváz, az „elektromos csatlás”, vagyis gyakorlatilag minden lényeges elem új, akkor mi van ezekben a kocsikban a régiekből? Mitől felújítottak és nem újak?

A kérdés jelentősége jogi, pénzügyi és talán büntetőügyi szempontból is nagy: ha a tendert új szerelvényekre írták volna ki, nem pedig felújításra, akkor a Metrowagonmash európai piacon korszerűtlennek számító járművei labdába sem rúghattak volna.

A BKV menedzsmentje gyakorlatilag elismerte azt, amit a metrókocsik visszaérkezése után az azóta bezáratott Népszabadság már 2016-ban megírt: a Metrowagonmash nem a kiküldött szerelvényeket újította fel, hanem zömében újakat szállított. A BKV mostani közlése értelmében a Budapesten futó 37 orosz metrószerelvény 222 kocsija közül csak az első három – prototípusként visszaszállított – szerelvény 18 kocsija számít felújítottnak, a többi új jármű.

Vágó István, a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának egyik újonnan megválasztott DK-s tagja a rozsdás metrókocsiknál tett látogatása után Facebook-posztban vetette fel: ha bebizonyosodik, hogy ezek új kocsik, akkor ez súlyos bűncselekmények gyanúját vetheti fel: hivatali hatalommal és közpénzzel való visszaélés, a tenderkiírási szabályok megsértése, uniós előírások kijátszása, vám- és áfacsalás.

Forrás és fotó: Népszava

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük