Átverte az embereket a Fidesz-KDNP
Bepanaszolta a Momentum Mozgalom a Fidesz-KDNP-t, mert a fővárosi Kálvin téren úgy gyűjtöttek az aktivistái támogatói aláírásokat április 8-án, hogy az embereknek azt állították, azok még a pártszövetség EP-választási indulásához szükségesek, így a Momentum szerint megtévesztették az embereket.
A kérdésben döntött a Nemzeti Választási Bizottság, mégpedig azt, hogy átpasszolta az ügyet a Fővárosi Választási Bizottsághoz, utóbbi pedig mindent rendben talált: a rendelkezésre álló videofelvétel alapján az aláírásgyűjtés nem volt jogsértő, a tájékoztatás pedig nem volt megtévesztő.
A Momentum fellebbezett, amit az NVB elutasított, végül a Kúria felülvizsgálata kimondta, hogy ez az elutasítás téves érvelésen alapult, „A választópolgárok az elhangzott tájékoztatás ellenére aláírásukkal valójában nem a Fidesz-KDNP jelöltállítását támogatták, ebből adódóan megállapítható, hogy a jelölő szervezet nevében eljáró személyek
olyan tevékenységet folytattak, amely a választópolgárok megtévesztésére alkalmas volt”.
Utal arra is a Kúria, hogy ez a jogsértő magatartás a Kubatov-listák építését is szolgálhatja: „A választópolgárok megtévesztése alappal veti fel továbbá annak a lehetőségét is, hogy
a jelölő szervezet célja az aláírások kampánytevékenység során történő további felhasználása, választói adatbázis kialakítása”,
mert ezekre az aláíróívekre nem vonatkozik a megsemmisítés kötelezettsége és amely a többi jelölő szervezet vonatkozásában megbonthatja az esélyegyenlőség követelményét is, ezáltal a választási versengésben elfoglalt helyzetükre kihat.
Forrás és kép: HVG
1 thoughts on “Átverte az embereket a Fidesz-KDNP”