A DK szerint hazug a fővárosi Fidesz békepárti javaslata

Budapest politika

A fővárosi Fidesz békepárti javaslata hazug, ezért a Fővárosi Közgyűlés demokratikus frakciói egy valóban békepárti módosító javaslatot nyújtottak be – közölte Bősz Anett DK-s főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. 

Bősz Anett rámutatott arra, hogy a fővárosi Fidesz által benyújtott, békepártinak nevezett előterjesztés nem más, mint „Orbán Viktor hazug, manipulatív, Vlagyimir Putyin orosz elnök barátságáról” tájékoztató kezdeményezés, ami mellett nem mehetnek el szó nélkül a közgyűlés demokratikus frakciói. 

Közölte: ezért valódi békepárti módosító javaslatot nyújtottak be a Fidesz előterjesztéséhez. A DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője által aláírt módosító javaslat szerint a közgyűlés elfogadja az Európai Tanács március 23-án Orbán Viktor miniszterelnök által is megszavazott következtetéseit az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háború elítélésével kapcsolatban, egyben a tanácsi következtetéssel összhangban támogatja a Magyarország által is megszavazott ENSZ-határozatot az ukrajnai béke alapját képező elvekről. 

Ez volna a valódi békepárti nyilatkozat, ami alapján a béke pártján állók azt követelik, hogy az orosz megszálló hadsereg hagyja el Ukrajnát – mondta Bősz Anett. Felhívta a figyelmet arra, a Fidesz kormánya „társadalmi hidegháborút” kezdett Magyarországon, ami nemcsak a magyarokkal, de az ukránokkal szemben is „inkorrekt„. Az ukránok olyan önvédelmi háborúba kényszerültek, ami a teljes országukat hadszíntérré változtatta.

Mint mondta, nem először szemtanúi annak, hogy Orbán Viktor oroszbarátsága, Moszkvával való szoros külpolitikai kapcsolatai, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kötött barátsága kifejezetten akadályozza a nemzetközi közeget abban, hogy megoldást találjon. 

Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője, XVIII. kerületi polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, az Orbán-kormány elárulta és kiárusította Magyarországot, a „piszkos gázalkunak” köszönhetően a magyar emberek, cégek, önkormányzatok kétszeres áron kapják a gázt. Hozzátette: az „orbáni infláció” háromszorosa az európai átlagnak, emiatt az önkormányzatok egyre nehezebben tudnak építési beruházásokat megvalósítani és ellátni a közfeladataikat. Emellett a kormány „brutális pénzelvonásokkal” bünteti az önkormányzati városokat, elsősorban az ellenzéki vezetésű kerületeket, városokat, ezért sok település működése került veszélybe – mutatott rá.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük