
Egy nap alatt állították fel a tábori kórházat a katonák a Szent László udvarán
Még egy nap sem kellettt, hogy felállítsák a tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a Honvédelem.hu.
A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve – a kórház megsegítése céljából – telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.
Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke szerint olyan modern sátorrendszert állítottak fel, ami rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. A járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására.
A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.
Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó és videó: honvedelem.hu