
Elkezdődött a Káposztásmegyeri óratorony felújítása
Trippon Norbert Facebook oldalán jelentette be, hogy elkezdődött a Káposztásmegyeri óratorony felújítása.
„A káposztásmegyeri óratorony a lakótelep ikonikus építménye, melyhez a legtöbb itt élő újpestinek van egy emléke. Az 1988-ban épült torony felújításának pedig most igencsak eljött az ideje.” – fogalmaz az alpolgármester.
Az bejegyzésből az is kiderül, hogy a torony alsó része szerkezetileg megfelelő állapotban van, de azért kisebb javítási szükségesek rajta, mint például a hosszanti irányban repedt gerendák felújítása, egyes helyeken csavarozása.
A komolyabb munkára a középső részen (ahol az óraszerkezet található) van szükség, itt szerkezeti erősítést kell végezni, néhány helyre pedig új gerenda kerül. Szükséges a külső tisztítás, csiszolás, újrafestés és a galambháló cseréje is.
Érdekesség, hogy az óratorony inspirációját egy erdélyi tölgyfa harangláb adta, amely oly módon jelenik meg a 23 méter magas építményben, hogy rézlemez plasztikák vannak a harangok helyén. – tudtuk meg Tirppon Norbert beszámolójából.
(Forrás – Trippon Norbert Facebook)