Eötvös József – január 19.

Újpest

Az emberek többnyire nem azon harcban vesznek el, melyet külviszonyaikkal, hanem abban, melyet önmagukkal küzdenek, s ki ezen túl van, habár lassú léptekkel, de szüntelen haladni fog a pályán, melyet választott.

Eötvös József báró (1813-1871.2.2.): író, költő, politikus. 1832-től az országgyűlési főrendi tábla tagja. 1848-ban az első felelős magyar kormány vallás- és nevelésügyi minisztere, majd 1867-ben az Andrássy-kormányban is e tárca birtokosa. 1838-tól a Kisfaludy Társaság tagja, 1848-tól 1867-ig elnöke. Buda város díszpolgára (1845), a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1855-től másodelnöke, 1866-tól elnöke.

Újpesten utcát nevezetek el róla.

 

A falu jegyzője XVII. fejezet (részlet)

A görög allegória szerint a sphinx feltartóztatá az utast s rejtélyt mondván neki, őt, ha azt feloldani nem volt képes, széttépte. Ezen allegória való még napjainkban is. Mindenikünk elébe, midőn az életbe lépünk, rejtély állíttatik fel, s ki ezt, mely nem egyéb, mint hivatásunk megértése, feloldani nem tudja; elvesz; ki reá felelni tud, ki magával tisztába jött, hogy hadvezérnek vagy tudósnak, vagy, mint Serer, borbélynak született, annak jövője biztosítva van. Az emberek többnyire nem azon harcban vesznek el, melyet külviszonyaikkal, hanem abban, melyet önmagukkal küzdenek, s ki ezen túl van, habár lassú léptekkel, de szüntelen haladni fog a pályán, melyet választott,s mint Sererünk kis város borbélyából pesti borbélylegénnyé, innen diplomatikus s később valamely megye járásbeli sebészévé emelkedhetik, a nélkül, hogy különös szerencsére szüksége lenne.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük