Kanász-Nagy Máté reagált Nagy István nyílt levelére
Kanász-Nagy Máté nyílt levélben reagált az újpesti Fidesz frakcióvezetőjének levelére, melyben először Nagy István azon kijelentését sérelmezte, miszerint „A Szakrendelő vezetésének előnyös volt a másoknak tragikus koronavírus-járvány veszélyhelyzet.”. Az Alpolgármester arra kéri a frakcióvezetőt, hogy ne fogalmazzon úgy egy ilyen tragikus eseménnyel kapcsolatban, mint a koronavírus-járvány, hogy az bárkinek előnyös lett volna, majd tételesen levezette, hogy mire költötte a Szakrendelő a NEAK egyszeri támogatását.
A levél további részében Kanász-Nagy leszögezi és bizonyítja, hogy Újpesten megszűntek a várólisták és az előjegyzési listák terén sem történt visszalépés.
„Az Újpesti Szakrendelő példásan teljesít, hála és köszönet az ott dolgozó orvosoknak, szakdolgozóknak, vezetőknek! Zajlik az oltási program még mindig, harcolunk a pandémia ellen!” – zárja sorait az Alpolgármester.




