Tizenöt éves a budapesti híd, mely majdnem Chuck Norris nevét viseli
A főváros legészakibb hídját 2008. szeptember 30-án adták át.
A közel két kilométer hosszú és a pillérnél majdnem száz méter magas, Újpest és Budakalász között húzódó híd többek között arról nevezetes, hogy az elnevezési procedúrája a kétezres évek végi letargiába vitt némi vidámságot.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ugyanis internetes szavazáson akarta megtudni, hogy a magyarok milyen névvel illetnék a 62 milliárdból, elég botrányos körülmények között (rengeteg alvállalkozót nem fizettek ki, nem voltak rendben az engedélyek, azóta sem készült el egyes lehajtója) készült hidat.
A szavazáson igen jól szerepelt Chuck Norris, a B-kategóriás akciófilmek sztárja, és Stephen Colbert amerikai humorista is.
Hogy a paródiába hajló névadó-akció után mégsem lett az országnak (és így a világnak sem) Chuck Norris-hídja, az azért van, mert Magyarországon csak magyar állampolgárságú, s már nem élő személyről lehet hidat elnevezni.
(A Chuck Norris-rajongók persze úgy vélik, igazából minden híd lehetne Chuck Norris híd, ha a mester akarná, de ő nem akarta.)
Így végül a Földrajzinév-bizottság döntött a Megyeri híd név mellett, mint indokolták az új átkelő Békásmegyert és Káposztásmegyert köti össze.