
Még nem működnek az új traffipaxok
A kamerák már kint vannak, de a gyorshajtóknak egyelőre nem kell büntetésére számítani.
Mint megírtuk, több telepítettek Budapesten új, fix traffipaxokat, de a rendőrség még nem kapcsolta őket a rendszerükhöz, így egyelőre nem számíthatnak büntetésre a gyorshajtók.
Néhány kerület megunta a várakozást, és a saját zsebből tesz rendet – erről már az enbudapestem.hu adott hírt. Mint írják, az Országos Rendőr-főkapitányság a lapnak elmondta:
„A főváros kameráinak integrációs fázisa folyamatban van, vagyis jelenleg az egyes kamerák VÉDA-rendszerhez illesztése zajlik”.
Hozzátették: a Duna Plázánál lévő Váci úti kamera a kivétel, ez az egyetlen joghatályos készülék az újonnan felszereltek közül. Kőbánya-Kispestnél, a repülőtéri út város felé vezető oldalán, és az Üllői út – Határ út belváros felé vezető részénél a Shopmarknál már láthatják az új kamerákat az autósok, de az ijedtségen túl ez egyelőre semmi következménnyel nem jár.
Karácsony Gergely július elején azt írta, hogy az új kamerák heteken belül éles üzemben működnek.
Karácsony a tavaly július 1-jei Árpád hídi tragikus baleset után ígérte meg, hogy a Fővárosi Önkormányzat 45 traffipaxot telepít Budapest-szerte. Végül 26 fix kamerát szereltek fel, amelyek 46 sávot figyelnek éjjel-nappal. Ezeket négyéves bérleti konstrukcióban szerezték meg, a mérésügyi hatóság hitelesítette, üzembe helyezte, ám továbbra is üresen figyelik az utat.
A fix kamerák telepítéséhez és engedélyeztetéséhez szükséges egyenként nettó 25-30 millió forintos költséget az önkormányzat állta.
A traffipaxokat az önkormányzat veszi meg, de az üzemeltetés a rendőrség feladata és költsége.
A VÉDA-rendszer évente 1,3 milliárd forintjába kerül a rendőrségnek. Tavaly óta pedig megszűnt a rendőrség éves költségvetésében az az 1,8 milliárd forint, amelyet a VÉDA-eszközök amortizációjára szánt a kormány. A kamerák javítását, pótlását tehát saját zsebből fizeti a rendőrség. Az ORFK októberre ígérte a lapnak az új budapesti kamerák éles üzemben működhetnek.
Az enbudapestem.hu szerint, nem csoda, hogy a hónapokig tartó papírmunkát látva több kerület úgy döntött, a saját kezébe veszi az irányítást.