Az újpesti buszvonalakra is új buszok érkeznek
A következő hónapokban jelentősen megújul a főváros buszflottája: a BKK megrendelésére, az ArrivaBus Kft. tulajdonában és üzemeltetésében májustól júliusig 75 szóló és 75 csuklós klimatizált, alacsony padlós és környezetbarát jármű érkezik Budapestre, ahol az új járművek az eddiginél is magasabb színvonalon szolgálják az utasok kényelmét.
A Budapesti Közlekedési Központ a nehéz gazdasági környezetben is kiemelt figyelmet fordít a fővárosi járműpark modernizálására: májustól júliusig 150 vadonatúj MAN Lion’s autóbusz áll forgalomba Budapesten. A járművek a BKK és az ArrivaBus Kft. között létrejött szolgáltatási szerződés alapján állnak forgalomba, amelyet még 2022. július 8-án írtak alá a felek. Eszerint az ArrivaBus Kft. biztosítja a szolgáltatás ellátásához a vadonatúj autóbuszokat, a szükséges személyzetet, továbbá a járművek üzemeltetését, karbantartását is. Ennek köszönhetően a járműpark megújítása, a szolgáltatás biztosítása forráskímélő módon valósul meg, hiszen nem jelentkezik a Fővárosnál egyszeri beruházási forrásigény, a BKK havonta a futásteljesítmény alapján fizeti a szolgáltatás díját.
A hamarosan forgalomba álló szóló és csuklós buszok a korábban szintén az ArrivaBus Kft. tulajdonában lévő és általa üzemletetett Mercedes Citaro járműveket váltják a fővárosban. A BKK megrendelésére érkező járművek több ütemben kerülnek Budapest útjaira. Május, június és július 1-től is egyaránt 25 szóló és 25 csuklós busz áll forgalomba, így nagy mértékben javul a fővárosi közösségi közlekedés színvonala.
A buszok elsősorban az észak-budai, észak-pesti és északkelet-pesti vonalakon, továbbá a 100E repülőtéri járaton fognak közlekedni. Az új autóbuszok az alábbi vonalakon állnak forgalomba:
- május 1-jétől: 20E, 122E, 134, 147, 170, 196, 196A, 220, 270;
- június 1-jétől: 30, 30A, 31, 104, 104A, 124, 125, 125B, 126, 126A, 131, 204, 230, 231, 231B;
- június 17-étől: 100E;
- július 1-jétől: 25, 96, 120, 296, 296A.
„A főváros történetének egyik legnagyobb járműparkfejlesztése zajlik – mondta a 150 új busz bemutatására szervezett sajtótájékoztatón dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója.
Az elmúlt hónapokban több száz vadonatúj autóbusz és több tucat trolibusz érkezéséről számoltak be a BKK szolgáltatói, amelyek közül az ArrivaBus Kft. május és július között 150 korszerű buszt állít forgalomba. Október közepén, a BKK legnagyobb belső szolgáltatója, a BKV jelentette be, hogy jelentősen korszerűsíti a buszparkját: az összesen 135 járművet számláló flottafrissítésnek köszönhetően teljes mértékben alacsony padlóssá vált a BKV autóbuszállománya. Az új járművek megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, így tökéletesen illeszkednek Budapest klímavédelmi stratégiájába
– tette hozzá dr. Walter Katalin.





1 thought on “Az újpesti buszvonalakra is új buszok érkeznek”