Brutális méretű méhraj okozott fennforgást Újpesten

állat Újpest

Czigler László alpolgármester számolt be közösségi oldalán, hogy egy egészen tekintélyes méretű méhraj telepedett meg a Városháza mögötti egyik hársfán. Mint írta, lakossági bejelentés alapján az Önkormányzati Rendészet munkatársai biztosították a helyszínt, míg a Katasztrófavédelem jelzésének megfelelően az Országos Magyar Méhész Egyesület méhrajbefogással foglalkozó szakembere a helyszínre érkezett. A szakember egy speciális eljárással nyugtatta meg a rovarokat, és a feromont kibocsátó királynőt kiemelte és kaptárba helyezte. Mindezeket követően a kémiai jelző anyagot követte a család többi tagja is.

A viszonylag hosszabb időt igénybe vevő, nem veszélytelen folyamatot követően mostanra már a Szent István Tér – építési területen kívüli területe – ismételten teljes biztonságban használatba vehető – tette hozzá az alpolgármester.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a méhek és darazsak sokszor közvetlen lakókörnyezetünkben telepednek le. Fontos, hogy SOHA ne próbáljuk házilag eltávolítani a fészküket, ezt a feladatot MINDEN ESETBEN BÍZZUK SZAKEMBERRE!

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük