„Majd jön ide a bevándorló, oszt elvágja a torkát” – csúcsra jár a Fidesz-kampány – hangfelvétellel!

Újpest

Úgy látszik a Fidesznél Újpesten sincs más a tarsolyban, mint a központi tartalmakkal való riogatás. Kerületünkben is házról-házra járnak a Kubatov-lista alapján a Wintermantel-aktivisták, és csak azokba a lakásokba mennek, akik egyszer már valamiért aláírtak a Fidesznek. Minden bizonnyal a céljuk az adatbázisuk frissítése.

A mai példa is jól mutatja, a retorika Újpesten is ugyanaz, mint máshol az országban, azaz a bevándorlókkal való riogatás. Többször kiemelik, hogy ha az ellenzék nyer, betelepíti a migránsokat, az üres önkormányzati lakásokba is migránsokat költöztet, valamint tovább is mennek: „majd jön ide a bevándorló, oszt elvágja a torkát. Majd ott az üres lakás a bevándorlónak.” Úgy tűnik tehát, hogy ott tartanak Wintermantel-aktivisták, hogy torokelvágással fenyegetik meg Újpest választópolgárait, valamint „primitívnek” nevezik azokat, akik esetleg más véleményen vannak.

Pedig lenne miről beszélgetni az újpestiekkel a fideszeseknek: megmagyarázhatnák, miért támogatták, hogy az Árpád Kórház épületéből munkásszállót alakítsanak ki vélhetően ukrán, mongol munkások számára, támogatva ezzel az amúgy is aktív bevándorlást.

Címke:

3 thoughts on “„Majd jön ide a bevándorló, oszt elvágja a torkát” – csúcsra jár a Fidesz-kampány – hangfelvétellel!

  1. Vazze! A te nyakad olyan vastag, mint egy bivalye, hogy lehet azt elvagni? Oda mar orias bárd kell!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük