Navracsics Tibor: Egyre több gazdag magyar engedheti meg magának a magánrepülős kirándulásokat

közélet

Navracsics szerint azért is lenne szükség több repülőtérre az országban, mert egyre több olyan gazdag ember van Nyugat-Európában és Magyarországon is, akik magángépekkel kirándulásokat engedhetnek meg maguknak. A repülőterekre ezért nem luxusberuházásokként, hanem a hétköznapi élethez, a „hétköznapi gazdasági hátországhoz” szükséges beruházásokként kell tekinteni a miniszter szerint.

Navracsics arról is beszélt, hogy a Dél-Dunántúl a demokratikus átmenet utáni időszak legnagyobb vesztese volt a magyarországi térségek közül. Miközben „mindannyian a sok elmaradottsági mutatót produkáló” Északkelet-Magyarországra összpontosítottak, és a fejlesztési források jelentős részét is oda csoportosították át, a Dél-Dunántúl régió „valahogy egy kicsit kiesett a figyelemből”.

A dél-dunántúli térség a területfejlesztési miniszter szerint fokozatosan elveszítette ipari potenciálját, és ennek következtében a lakosság jelentős része elvándorolt, akik pedig itt élnek, idősebbek és képzetlenebbek az országos átlagnál. Azt is mondta, hogy a kormány fejlesztési terveiben kiemelt jelentősége van Kaposvárnak mint ipari, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi központnak, és mint olyan nagyvárosnak, amely „fordítókorongként” viselkedhet a Balaton régió viszonylag erős gazdasági térsége és Belső-Somogy között.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük