Szerdán már elkezdődik a nagyböjt, a belső lemondás ideje
Szerdán veszi kezdetét a negyvennapos nagyböjt, amelyben a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek fel. A böjti időszak célja nem pusztán az étkezési szokások megváltoztatása, hanem a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és az önmegtagadás gyakorlása – emlékeztet közleményében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
A püspöki kar hangsúlyozza: önmagában a húsételtől való tartózkodás nem tekinthető valódi böjti cselekménynek. A korábbi évszázadokban a hús ritka és ünnepi ételnek számított, így az arról való lemondás valódi áldozatot jelentett. A modern ember számára azonban ez sok esetben már nem hordozza ugyanazt a súlyt, ezért a böjt lényege inkább abban rejlik, hogy ki-ki felismerje, mi az az érték, szokás vagy kényelmi elem az életében, amelyhez erősen ragaszkodik, és amelyről a böjti időszakban – az Isten előtti meghajlás jeleként – képes lemondani.
A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapot az egyház nem tekinti böjti napnak – hiszen Jézus feltámadásának ünnepe –, a nagyböjt a VII. század óta hamvazószerdán kezdődik, és húsvét vasárnapig tart, így a tényleges böjti napok száma pontosan negyven. A böjt korábban rendkívül szigorú volt: a XI. századig késő délutánig nem ettek a hívek, és teljesen mellőzték a húst, a tejtermékeket és a tojást is.
Az egyház az évszázadok során enyhített a szabályokon, de hamvazószerdán és nagypénteken ma is szigorú böjtöt ír elő. Ezeken a napokon a 18 és 60 év közötti hívek egyszer étkezhetnek jóllakásig, és még kétszer vehetnek magukhoz kisebb mennyiségű ételt. Magyarországon ez a gyakorlat úgy honosodott meg, hogy háromszor lehet étkezni, de csak egyszer szabad jóllakni. Emellett hamvazószerdán, nagypénteken és a nagyböjt többi péntekén a 14 évnél idősebbektől az egyház azt kéri, hogy ne fogyasszanak húst.
A közlemény kitér arra is, hogy a görögkatolikus egyházban a nagyböjt nem hamvazószerdán, hanem az azt megelőző hétfőn kezdődik. A különböző hagyományok ellenére a böjt üzenete minden keresztény közösségben azonos: a külső lemondások mögött a belső megújulás, az önvizsgálat és az elcsendesedés szándéka áll.




