
Új harangláb kerülhet a Megyeri Temetőbe – már elindult a közadakozás
A kerület hagyományaihoz hűen közadakozást indít az Újpesti Városvédő Egyesület és az Újpesti Helytörténeti Alapítvány – Újpest polgármesterének támogatásával – a Megyeri Temetőbe tervezett új harangláb felállításáért.
A régi harangláb helyére szánt új műtárgy kiviteli terveit a Helytörténeti Alapítvány saját forrásból készíttette el, amelyek a Fővárosi Temetkezési Intézet és Újpest főépítészének tetszését is elnyerték. A közadakozásra felhívó közlemény szerint az új haranglábba a temető raktárában fellelhető eredeti harang kerül majd.
Iványi János, az Újpesti Helytörténeti Alapítvány Kuratóriumának elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az 50-60 évvel ezelőtt készült, sínekből összerakott állványzat nem illik a temetőbe, ezért tartják indokoltnak a cserét:
„A 180 éves város megengedhetné magának, hogy olyan harangláb álljon a ravatalozó mellett, ami valóban méltó Újpesthez.”
Iványi János hozzátette: Déri Tibor polgármester ugyan már levélben megkereste a kerületi vállalkozókat az ügy kapcsán, de a külön felhívás keretében a helyi lakosok nagylelkűségére és áldozatkészségére is számítanak.
Ezért kérik az újpestieket – és mindenkit, aki számára fontos a Megyeri Temető megfelelő állapota –, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a felállítás költségeihez.
Aki adakozni szeretne, a Helytörténeti Alapítvány
10103173–44504000–00000005
bankszámlaszámára utalhat.
Forrás és fotó: Újpest.hu, Újpesti Hírmondó