Öt ok a dühre, nulla ok a bizalomra

Súlyos vereség után ritkán marad higgadt a közeg, de ami az Újpest FC hivatalos felületein történt a Ferencvárosi Torna Club elleni 0–5-öt követően, az túlmutat egy egyszerű csalódáson. A hozzászólásokból nem pusztán egy elveszített mérkőzés képe rajzolódik ki, hanem egy mélyebb, régóta érlelődő feszültség felszínre törése. A hangulat egyértelmű: düh, kiábrándultság és egyre erősödő bizalomvesztés.

A szurkolók visszatérő élménye, hogy miközben a lelátó ismét felnőtt a derbi rangjához – telt házzal, szenvedéllyel, végig kitartó támogatással –, addig a pályán ennek nyoma sem volt. Sokan úgy látják, jelenleg a klub legerősebb egysége maga a tábor, miközben a csapat teljesítménye nemhogy nem tükrözi ezt, hanem egyenesen méltatlanná vált hozzá. A „szégyen” szó nem elszórt túlzásként, hanem visszatérő motívumként jelenik meg.

A kritikák fókuszában a játékoskeret áll. Nem kozmetikázást, hanem radikális változást követelnek: nem egy-két igazolást, hanem akár a keret jelentős részének lecserélését. Több rutinos játékos is célkeresztbe került, név szerint említve felelősöket a történtekért. A bírálatok azonban nem állnak meg a szakmai kérdéseknél: sokak szerint nemcsak a minőség, hanem a mentális tartás, a küzdeni akarás és a derbi súlyának megértése is hiányzott.

A szakmai stáb sem maradt érintetlen. Szélesi Zoltán menesztését egyre többen sürgetik, miközben Dárdai Pál megítélése is látványosan romlik. A kérdések egyre hangosabbak: mi a koncepció, hol az előrelépés, miért nem látszik szervezettség vagy stabil játék? A bizonytalanság érzete átterjedt a klubvezetés megítélésére is, és a MOL-érához fűzött remények is gyorsan kopnak. A tulajdonosváltástól várt szakmai fordulat egyelőre nem érzékelhető a szurkolók szerint.

Talán a legnehezebben feldolgozható elem, hogy a vereség nem tűnik egyszeri kisiklásnak. A drukkerek jelentős része hosszú évek ismétlődő mintáját látja: míg más csapatok időről időre képesek megszorítani vagy legyőzni a Fradit, az Újpest rendre alárendelt szerepbe kényszerül. Ez a tartós alávetettség különösen fájó egy olyan párharcban, amelynek identitásképző ereje van.

A borús összkép mellett ugyanakkor néhány hang próbál kapaszkodót találni. Van, aki továbbra is kitart a klub mellett, és a nyári időszakban valódi megújulást remél. Többen a fiatalok beépítését, a saját nevelésű játékosok előtérbe helyezését és egy őszintébb, egyenesebb kommunikációt sürgetnek. A közös pont ezekben a véleményekben, hogy a szurkolók nem a klubtól fordultak el, hanem attól, amit most látnak.

A szeretet nem tűnt el. De a türelem – ismét – elfogyott.