Óriási népszerűségnek örvend az Újpesti Megbecsülés Program

Újpest

Hétfő óta tart Újpest Önkormányzata által meghirdetett Újpesti Megbecsülés Program, aminek keretében az újpesti nyugdíjasok vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők egyszeri 6.000 forintos támogatást kapnak. Ehhez nem kell mást tenni, mint elfáradni a legközelebbi osztóponthoz, melyből egyébként hét is van a kerületben, majd bemutatni a szükséges iratokat, és egy aláírás után kézhez is vehetik a friss, ropogós utalványokat a jogosultak.

Kedden az Újpesti Hírmondó stábja ellátogatott az Újpesti Piac első emeletén található osztóponthoz (ahol egyébként 17 munkaállomás mögül osztják az utalványokat), hogy megkérdezzük a jogosultakat, hogy mit szólnak a programhoz. Azt el kell mondanunk, nem volt olyan nyugdíjas, aki ne örült volna az utalványoknak, mindenki számára jól jött most az önkormányzat támogatása.

Erről beszélt Erzsike néni is, aki busszal érkezett a piachoz. Elmondta, hogy ez a 6.000 forint is sokat jelent számára, mert nagyon kevés a nyugdíja, havi 115 ezer forintból kellene megélnie, hónap végére sokszor már nem marad semmi sem. „Közben gondoskodnom kell a férjemről is, aki 92 éves, járni már nem tud, a gyerekek meg mind külföldön vannak. Sokszor az ő segítségük nélkül már biztos nem élnénk ebben a világban. Úgyhogy nagyon jól jön ez kis támogatás, gyűjtünk karácsonyra, mert ha minden igaz, jönnek a fiamék Londonból.”

Pali bácsi és Jutka néni is sorban álltak, amikor az Újpesti Hírmondó odalépett hozzájuk. Elmondták, hogy ez a 12.000 forint, amit ketten kapnak, nagy segítség az önkormányzattól. „A kis nyugdíjunkból mindig próbálunk félretenni, de ez a drágulás, ami ebben az évben volt, gyakorlatilag a megtakarításainkat is elkezdtük felélni. Az a nyugdíjemelés, amit kaptunk, semmire nem volt elég, egyből felzabálta az infláció, amit meg most a főnök belengetett annyit ér, mint halott embernek a csók. Úgyhogy ez a plusz támogatás, amit most kapunk, sokat jelent, és hálásak vagyunk érte” – mondta a nemrég 42. házassági évfordulójukat ünneplő újpesti pár.

Pétert is sikerült megszólaltatnunk, aki tavaly lett nyugdíjas. „Amikor ideköltözött 2020-ban, nem gondolta volna, hogy ilyen gondoskodó is lehet egy önkormányzat. Muskátliosztás, zöldzsákosztás, évelők, esővízgyűjtő, komposztáló, most meg anyagi támogatás. Pedig nem lenne a feladata!” Tudja, mert egy fővárosi önkormányzatban dolgozott, míg nyugdíjas nem lett.

Tamás pedig csak annyit mondott: „hasznosabb és mérföldekkel jobb, mint a rohadt krumpli.”

Újpest Önkormányzatának programja még másfél hétig, egészen október 13.-ig tart, eddig vehetik át a nyugdíjasok a támogatásukat Újpest hét pontján.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük