Benedek Tibor korai halála csöndet parancsolt ránk – EMLÉKEZÜNK

A hírek azt mondják, súlyos beteg volt. Nyilván az volt, de ez nem látszott rajta. Egy ideje már istenhozzádot mondott éltető elemének, a víznek, de akkor még nem tudta senki, valószínűleg ő sem, hogy már nem csupán a víztől búcsúzik. Hiszen miért is búcsúzna ez szép szál, jóképű, mindig mosolygós 47 éves legény, rengeteg siker, díj birtokosa, élete delén?

Amikor bejelentették, hogy csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya, olyan csönd ereszkedett a szavakra, mint. legnagyobbaknál. A kétkedés, a megdöbbenés, a „hátha-mégsem” némán kérdő csöndje. Azt jött a tehetetlen felháborodás: miért éppen ő, miért éppen 48 évesen, miért éppen most?

Mind, mind jogos kérdés, de válaszra – legyen az bármilyen jogon is élvárt – válasz nem érkezik. Most sem, és máskor sem.

A családnak az MTI-hez eljuttatott közleményében ez áll: „Ma hajnalban örökre lecsukta szemét Benedek Tibor, a háromszoros olimpia bajnok, világ- és Európa bajnok vízilabdázó legenda. Családja, csapattársai, az egész vízilabda társadalom és a szurkolók számára pótolhatatlan és felfoghatatlan űrt hagyott maga után. Részvétnyilvánításaikat nyilvános felületeken tisztelettel fogadjuk. Családja kérésére azonban kérjük mind a közvéleményt, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben e nehéz időszak játékszabályait.” 

Felsorolhatjuk életútjának állomásait, mint ilyenkor szokás, és ez az életút rövidsége dacára is imponáló, és sűrűn felbukkan benne Újpest is, hogy még jobban magunkénak érezzük – és még jobban fájjon.
– 1972. július 12-én született Budapesten. Ötéves korában édesanyja vitte el úszni a gerincproblémái miatt. Vízilabdázni a Központi Sportiskolában kezdett, majd 1989 és 1996 között az Újpest csapatát erősítette.
– Ezt követően Olaszországba szerződött, ahol előbb az Assitalia Roma, majd a Pro Recco játékosa volt. Pályafutása folytatásában, 2004 és 2007 között ismét Magyarországon, a Budapesti Honvéd együttesében játszott, majd visszatért a Pro Reccóhoz, ahol 2012-es visszavonulásáig vízilabdázott.
– Az élsport mellett a tanulásra is kiemelt figyelmet fordított: 1991-ben a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, 1993-tól pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatója volt, ahol 2006-ban vehette át diplomáját.

Csapatkapitány és példakép

– Az Újpesttel LEN Kupát, Szuperkupát és BEK-et, a Pro Reccóval Bajnokok Ligáját, majd Euroligát nyert, emellett több alkalommal volt magyar és olasz bajnok.
Nemzeti színekben már fiatalon letette a névjegyét: 1989-ben ifjúsági Európa-bajnok lett – az isztambuli viadalon az oroszok ellen 8-7-es győzelemből hét góllal vette ki a részét –, majd a junior világ- és Európa-bajnokságról is bronzéremmel tért haza. Öt olimpián szerepelt: 1992-ben Barcelonában hatodik lett a csapattal, 21 találattal pedig a torna gólkirálya volt. Négy évvel később Atlantában negyedik helyezést ért el, és ismét ő dobta a legtöbb gólt.

– A 2000-es sydneyi játékok előtt veszélybe került olimpiai szereplése: 1999 augusztusában került nyilvánosságra, hogy tavasszal, az olasz bajnoki elődöntő során végzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott. Mintájában kis mennyiségű clostebolt találtak, amely a játékos véleménye szerint a gombásodás ellen használt kenőcse útján juthatott a szervezetébe. Szeptember 1-jén, egy nappal a firenzei Európa-bajnokság előtt az Olasz Olimpiai Bizottság az Olasz Úszó Szövetség hatáskörébe utalta az ügyet, de felfüggesztését helybenhagyta. Egy hét múlva az úszószövetség 8 hónapra eltiltotta Benedeket. November végén a nemzetközi szövetség (FINA) 15 hónapra növelte a büntetést. Végül eltiltása 8 hónap lett, amely április 28-án járt le.

Benedek Tibor ennek ellenére beverekedte magát a csapatba, Sydneyben sokáig nem ment neki a játék, de az oroszok elleni döntőben parádés teljesítményt nyújtva négy gólt szerzett.

– Benedek – aki egy kézsérülés miatt 1995-től csak csuklóvédőben tudott játszani – éveken keresztül a nemzeti együttes csapatkapitánya volt, 2004-ben Athénban drámai körülmények között védték meg címüket a magyarok.
– 2005 májusában szívritmuszavara miatt lemondta a válogatottságot, majd 2007 februárjától egészségi állapota újra lehetővé tette a szereplést.
– A 2003-as barcelonai világbajnokságon szintén győzött, 1998-ban és 2005-ben vb-ezüstérmes, 1991-ben pedig bronzérmes volt.
– Az Európa-bajnokságokról egy aranyérme (1997), illetve két második és három harmadik helyezése van, emellett egyszeres világkupa- és kétszeres világliga-győztes.

A válogatottól a 2008-as pekingi olimpiai győzelem után köszönt el végleg, csúcsot jelentő 437 találkozóval a háta mögött.

Az edzői munka már visszavonulása előtt is érdekelte: 2010-től Kemény Dénes szövetségi kapitány segítője volt. A férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját 2013. január 10-től 2016. december 31-ig töltötte be, irányításával az együttes 2013-ban világbajnok, 2014-ben a budapesti Európa-bajnokságon második, a 2016-os riói olimpián ötödik lett.

Négy évvel ezelőtt beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. Ezután, 2017-től az UVSE szakmai igazgatójaként, illetve a 2018/19-es idénytől vezetőedzőjeként dolgozott.

Idén májusban bejelentette, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Az év legjobb magyar vízilabdázójának négyszer (1992, 1993, 1994, 2002), választották meg, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Az esztendő legjobb magyar szövetségi kapitányának egyszer (2013) választották meg. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008) kitüntetést is. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, 2015-ben bekerült a vizes sportágak Hírességek Csarnokába (ISHOF), 2016-ban tenyérlenyomata felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára, egyike a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.

Május után

Tavaszi visszavonulása után mind jobban elhatalmasodott rajta betegsége. Bár a család ijesztő diagnózist kapott, bíztak a gyógyulásban, az elmúlt hónapokban több kezelésen is átesett kiváló sportoló kivételes fizikuma és küzdőképessége reményt adott: talán Tibor legyőzi a legyőzhetetlent is.

CSak egy hete feküdt a Korányi Sándor utcai kórházból, amikor érkezett a rettegett hívás, miszerint baj van. Felesége, Epres Panni és Tibor édesanyja sietett hozzá. A kezét fogták. Így aludt el csendben, a szerettei körében.

Mikor ezeket írom, eszembe jut réges-régi találkozásunk, szinte sihederkorunkban. Végignézett rajtam, elégedettnek tűnt, s azt mondta, jó lennék a csapatba, tegyünk egy próbát.
Vonakodtam.
Erre ő mind hevesebben biztatott.
Vörösebb már nem is lehetett az arcom, amikor kényszeredetten elsuttogtam: – Nem tudok úszni….
Meglepődött, szinte felfoghatatlan volt neki, hogy valaki nem tud úszni, valami kegyetlen beszólásra számítottam, de ő csak hatalmasat nevetett.
Ráadásul barátságosan nevetett.
Még most is hallom.
És ma csendben őrzöm egyetlen nekem szóló emlékét, a nevetését, amelyet már egyikünk sem fog többé meghallani.
Bár én mintha még most is hallanám…
Isten veled!