Kizöldülnek a megállók a 14-es villamos vonalán

Lezárult a fővárosi közösségi költségvetés szavazása, 25.857-en vettek rész benne. Szeptemberben olyan ötletekről lehetett szavazni, amit korábban szintén budapestiek nyújtottak be a Fővárosnak. A legnagyobb, 400 millió forintos kerettel induló Helyi kis ötletek kategóriában a legvégéig szoros versenyben 12 ötlet szerezte a legtöbb szavazatot, melyek összértéke 393 millió forint. Ezek között szerepel a 14-es vonalán zöld villamosmegállók kialakítása is. Ez azt […]

Olvass tovább

Intenzív faültetés, virágosítás és füvesítés a Főtér parkban

Haladunk. A nyár végével, szeptemberben intenzív faültetési és növénytelepítési munkálatok lesznek a Főtér parkban. A faültetések jelenleg zajlanak, szeptember közepétől pedig ültetik majd 770 négyzetméteren a virágokat és cserjéket, valamint megkezdődik a füvesítés is – írja Facebook bejegyzésében Trippon Norbert. A több mint száz fa között vannak például korai és bordó levelű juharok, japán díszcseresznye, […]

Olvass tovább

Trippon Norbert: Felbontottuk a betont, hogy cserjéket ültessünk Újpest-Kertvárosban is

Nemrég bontottuk el a Mikszáth és Mikes Kelemen utcák kereszteződésében lévő terelősziget betonfelületét, hogy ott a termőfölddel való feltöltés után talajtakarókat és ültessenek az Újpesti Városgondnokság munkatársai – írja Facebook oldalán Trippon Norbert. A lonc, kékszakáll és hóbogyó ültetésébe be segítettünk jelképesen Czigler László alpolgármesterrel, a körzet önkormányzati képviselőjével. A Mikes Kelemen köz már meglévő, […]

Olvass tovább