Tizedjére is át akarta adni a Momentum a 7 pontját, Orbánnak, aki köztudottan Kínában van

Szürreális jelenetek voltak ma reggel a Karmelitánál, a Momentum Mozgalom tizedik alkalommal bontotta le az épület előtt álló kordont. A politikusokból, Hadházy Ákosból és aktivistákból álló csapat Orbán Viktornak akarta átnyújtani a 7 pontos követelését, azonban történt egy kis bibi. Vasárnap óta már az egész ország tudja, hogy Orbán Kínába utazott, ahol először a kínai […]

Olvass tovább

Orbán Viktor: Kína jó barátja vagyunk Európában

Katonai tiszteletadással fogadta Pekingben Orbán Viktor miniszterelnököt Li Csiang kínai kormányfő, majd kétoldalú tárgyalást folytattak egymással – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Li Csiang kiemelte: a földrajzi távolság ellenére erős, régi barátság köti össze a két országot. Hozzátette: Kína értékeli, hogy Magyarország volt az első európai állam, amelyik aláírta az Övezet és […]

Olvass tovább

Orbán Viktor Kínába repült

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. Orbán Viktor a kínai gazdasági kezdeményezés előző két csúcstalálkozóján is részt vett és felszólalt, 2017-ben illetve 2019-ben. Magyarország a jövőben is […]

Olvass tovább

Karácsony szerint a kormány továbbra is „méreglerakatot” tervez Soroksárra

Már megint át akarják verni a budapestieket. Hiába a hárító mondatok, a jelek arra utalnak, titokban továbbra is azon dolgozik a kormány, hogy kínai méreglerakatot telepítsen Budapestre, Soroksárra – erről írt Karácsony Gergely a közösségi oldalán pénteken – számolt be a Magyar Hang. Utóbbit arra alapozva írta, hogy a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent a nemzetgazdaságilag kiemelt projektek […]

Olvass tovább

Szijjártó: újabb kínai akkumulátorgyár érkezik Magyarországra

Egy elektromosautó-konferencia alkalmából szellőztette meg Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, hogy a CATL után újabb kínai akkumulátorgyár is érkezhet hamarosan az országba. A debreceni CATL-gyár után újabb kínai akkumulátorgyárat fogad hamarosan a magyar gazdaság – jelentette be videóban Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter szombaton. A miniszter emlékeztetett, 2020 volt az első gazdasági év, amikor Kína hozta a legtöbb külföldi befektetést Magyarországra, […]

Olvass tovább

Orbán: Bővülnek a kínai-magyar gazdasági és pénzügyi kapcsolatok

Egy nappal azután, hogy megnyitotta első magyarországi fióktelepét a Kínai Építési Bank, Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta a pénzintézet vezetőjét. A Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-nek arról számolt be, hogy Tien Kuo-li és delegációja munkaebéden vett részt, ahol a miniszterelnök mellett találkoztak Szijjártó Péter, Varga Mihály, Nagy Márton és Csák János miniszterekkel is. Az eseményen elhangzott, hogy […]

Olvass tovább

Magyarország sokat profitál a Kínával folytatott stratégiai együttműködésből Szijjártó szerint

Átfogó, stratégiai együttműködés jött létre Magyarország és Kína között az utóbbi években, amelyből a magyar gazdaság rendkívül sokat profitált – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kínai kollégáját, Vang Jit fogadta hétfőn Budapesten. Szűkkörű egyeztetésük első perceiben a tárcavezető arról számolt be, hogy immár tizenötödik alkalommal találkozik a kelet-ázsiai ország külügyminiszterével, akit a barátjának […]

Olvass tovább

A kormány titkolja, a kínai sajtó viszont megírta, hogy 3200 milliárdos támogatást kap a CATL Debrecenben

A kínai sajtóban megjelent információkra hivatkozva állítja azt a Momentum országgyűlési képviselője, hogy a magyar kormány 800 millió euró, azaz 3200 milliárd forint értékű támogatást ad a kínai CATL Debrecenben épülő gyárának. Tompos Márton ismertetése szerint ez az információ két cikkben is megtalálható. Ezt az információt a kínai (!) médiából sikerült megszerezni, miközben a kormány sunnyog […]

Olvass tovább

Kína északi részén újra felütötte a fejét a koronavírus

A járványügyi kockázatok szempontjából legmagasabb kockázati besorolást kapta egy három fokozatú skálán északkelet-Kínában Sulan városa – közölték a helyi hatóságok. Ez a koronavírus-járvány újabb hullámát jelezheti Kína északkeleti részén. Egy nappal előbb még alacsonyról közepesre, most azonban már közepesről magasra emelték a kockázati szintet a helyi tisztviselők. Az előzmény, hogy május 7-én egy nő szervezetében […]

Olvass tovább

Minden jel szerint Vuhanban véget ért a járvány

Gyógyultan távozott a kórházból a koronavírussal megfertőződött utolsó beteg a közép-kínai Vuhanban, az azóta globálissá dagadt járvány kiindulópontján – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap. Hupej tartomány székhelyén, ahol az új koronavírus tavaly év végén először felbukkant, összesen 50 333, a vírus által okozott COVID-19 nevű betegségben szenvedő pácienst regisztráltak, közülük 3869-en haltak meg. A […]

Olvass tovább