
Tizedjére is át akarta adni a Momentum a 7 pontját, Orbánnak, aki köztudottan Kínában van
Szürreális jelenetek voltak ma reggel a Karmelitánál, a Momentum Mozgalom tizedik alkalommal bontotta le az épület előtt álló kordont. A politikusokból, Hadházy Ákosból és aktivistákból álló csapat Orbán Viktornak akarta átnyújtani a 7 pontos követelését, azonban történt egy kis bibi. Vasárnap óta már az egész ország tudja, hogy Orbán Kínába utazott, ahol először a kínai kommunista vezetéssel, majd Vlagyimir Putyinnal találkozott – erről az Újpesti Hírmondó is beszámolt korábban. Ahogy Ceglédi Zoltán mai bejegyzésében is írta, fotók, videók és már mémek is születtek a magyar vezető ázsiai túrájáról, és nem igaz, hogy valakinek nem kattan be, hogy Orbán, akinek át akarják adni 7 pontos követelésüket, nincs a Karmelitában.
A Momentum Mozgalom ma reggeli közleményében egyébként azt írja, hogy a bontásról élőben jelentkezett a Momentum, a videójukban Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője elmondta: „Kodonbontás redszerbontás. Ennek a kordonnak itt nincs jogalapja, mást mond az összes hatóság. Ma is tiltakozunk a kormány hazugságai ellen és kiállunk 7 pontos követelésünk mellett.”
Hozzátették, hogy a képviselők megpróbálták bejuttatni követeléseiket a Karmelitába, azonban a rendőrök feltartóztatták őket, így a rendőrsorfal előtt olvasták fel azokat. A mai korodnbontáson az utolsó pont volt a fókuszban, amely így szól: “Követeljük a természeti környezetünk és a jövő generációinak védelmét, fenntartható klíma- és gazdaságpolitikát.”