Akár 3,5 milliós havi alapbért is kaphatnak az állami cégek vezetői

Meghatározta a kormány a többségi állami tulajdonban lévő vállalatok vezető testületeinek létszámát, valamint az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok díjazásának, illetve a vezető állású munkavállalók bérezésének felső határát. Az új szabályok augusztus 20-án lépnek hatályba. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az állam többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságokat három – magas, közepes és alacsony komplexitású – […]

Olvass tovább

Megvannak a Budapest Airport új vezetői, Parragh László is bekerül az igazgatóságba

Június 6-án jelentette be a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy az állam „visszaszerezte” a Budapest Airport Zrt.-t, és még aznap döntöttek az igazgatóság és a felügyelőbizottsági tagok cseréjéről is – derül ki a cégiratokból, melyeket a 24.hu szemlézett. A Budapest Airport Zrt.-ben 80 százalékos részvénycsomagot szerzett a magyar állam – a nagybevásárlásait intéző Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül […]

Olvass tovább

Varga Judit válófélben lévő férje is bekerült a Volánbusz igazgatóságába

Nagy változások zajlottak a Volánbusz igazgatóságában és felügyelőbizottságában azután, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter nemrég azt mondta: politikasemleges, jól működő állami vállalatot kíván működtetni, írja a 24.hu. Előbbinek elnöke lett ugyanis Mészáros Lőrinc bizalmasa, a TV2 Csoportban tulajdonrésszel bíró Vida József, akiről a lap azt írja, hogy hiába keresték, múltjában nem találtak arra utaló jeleket, hogy […]

Olvass tovább

Wintermantel a BKK igazgatóságában

Még a november végi Fővárosi Közgyűlés alkalmával személyi kérdésekben történt döntés értelmében kerültek be a fideszes delegáltak a fővárosi cégek igazgatóságába, felügyelőbizottságaiba. Ekkor tűnhetett fel az éles szemű olvasóinknak, hogy Újpest korábbi városvezetője a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. igazgatósági tagjaként fog majd tevékenykedni a későbbiekben. Vele együtt egyébként Szabó György lett még a jobbikos tag […]

Olvass tovább