Budapest négy évre építési területté változhat – közlekedési káoszt hozhatnak az egyszerre induló nagyberuházások

Budapest történetének egyik legnagyobb közlekedésfejlesztési hulláma előtt állunk. A következő négy évben olyan állami és önkormányzati beruházások indulhatnak el, amelyekre a főváros évtizedek óta vár. Metróhosszabbítás, új villamosvonalak, HÉV-rekonstrukciók, vasúti fejlesztések, a Nagykörút átépítése, a Nyugati tér teljes átalakítása és a pesti alsó rakpart megújítása. A tervek külön-külön is jelentősek, együtt azonban olyan közlekedési helyzetet […]

Olvass tovább

Vitézy Dávid: Újraindítják a budapesti Diákváros beruházását

Vitézy Dávid vasárnap a közösségi oldalán közölte: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) arról döntött, hogy újraindítják a Diákváros beruházását. A bejegyzés szerint a fejlesztés előkészítése az általa vezetett Közlekedési és Beruházási Minisztérium feladata lett. A közzétett videóban a miniszter elmondta, hogy a beruházást az állam koordinálja majd, a tervek szerint a 9. kerülettel és a […]

Olvass tovább

Nyomoz a rendőrség a Fradi 25 milliárdos, elmaradt beruházása miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított a Fradiváros-projekt ügyében, amelyre a klub hatalmas állami támogatást kapott. A tervezett sportkomplexum sosem épült meg, a nyomozást pedig az Állami Számvevőszék által továbbított bejelentés előzte meg. Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fradiváros-projekt ügyében – írta az Index. A lap értesülése szerint a hatóság a korábban elrendelt feljelentés-kiegészítés lezárulta után […]

Olvass tovább

Villámgyors döntés: kiemelt beruházás lett az új újpesti stadion

Alig egy nappal a társadalmi egyeztetés lezárulta után meg is jelent a kormányhatározat, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítja az Újpest FC új stadionjának megépítését. A döntés szokatlanul gyors ütemben született meg, hiszen a véleményezésre mindössze néhány nap állt rendelkezésre, a zárást követően pedig már másnap hatályba is lépett a rendelet. A határozat szerint […]

Olvass tovább

Jelentősen visszaestek a beruházások 2024 utolsó negyedévében

A legfrissebb nyers adatok szerint 2024 negyedik negyedévében a beruházási volumen 13,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg a szezonálisan kiigazított adatok alapján az előző negyedévhez képest a beruházások értéke összehasonlító áron 2,2%-kal mérséklődött. Az egész évre vonatkozóan a beruházások teljesítménye szintén 13,8%-kal elmaradt a korábbi év szintjétől. A nemzetgazdasági beruházások teljesítményének részletes […]

Olvass tovább

Elfogyott a pénz: Lázár János lefújná az ország legdrágább autópálya-fejlesztését

Úgy tűnik, lekerült a kormány napirendjéről az ország legdrágább autópálya-beruházásaként beharangozott gyorsforgalmi fejlesztés – írja a vg.hu. Lázár János építési és közlekedési miniszter szavai alapján olcsóbb megoldásban gondolkodik a kabinet, ennek pedig a legkevésbé a zalaegerszegiek örülhetnek. Meglepő kijelentést tett Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki a múlt héten Nagykanizsán kampányolt. A tárcavezető a térség és […]

Olvass tovább

Karácsony Gergely: Ne a beruházó döntse el, mi épül Rákosrendezőn, hanem Budapest és a kormány

Először Budapest és a kormány döntsön arról, hogy mi épülhet Rákosrendezőn, utána nemzetközi pályázaton dőljön el, ki lehet az építő – mondta Karácsony Gergely az RTL Híradónak, a Rákosrendezőre tervezett, mini-Dubajként elhíresült beruházással kapcsolatban. A főpolgármester arra reagált, hogy a kormány dubaji ingatlanfejlesztőkkel építettné be a területet. Karácsony szerint mindenképpen érdemes hasznosítani a területet, de először […]

Olvass tovább

Hatalmas beruházást jelentett be Karácsony Gergely

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere bejelentette „az elmúlt évtizedek legnagyobb ivóvízminőség-javító” beruházását a fővárosban. A főpolgármester a Facebook-oldalán azt írta, hogy erre európai uniós forrásból lesz lehetősége Budapestnek. A főpolgármester bejegyzéséből kiderült, az Európai Unió 20 milliárd forintos támogatásából részben megújul a főváros ivóvízhálózata. Ebből a pénzből pedig: Karácsony Gergely szerint a beruházás megmutatja, miért lenne […]

Olvass tovább

Elég nagyot esett a beruházási kedv 2022 utolsó negyedévében

A beruházások volumene 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,3, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 5,5 százalékkal mérséklődött – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  A beruházások volumenét a költségvetés, a háztartások, valamint a vállalkozások egyaránt csökkenő aktivitása alakította. A tárgyidőszaki visszaesést a teljes nemzetgazdasági teljesítményt tekintve legnagyobb […]

Olvass tovább

Népszava: Nem lehet megakadályozni, mindenképpen megépül a 250 milliárd forintos NER-beruházás Zuglóban

A Bosnyák tér mögötti projekt területét eddig ugyan nem nyilvánították rozsdavédelmi területté, azonban minden más engedélyt gond nélkül megkapott a beruházó. Július első napjaiban elindította a Zugló Városközpont Ingatlanfejlesztő Kft. a Zugló Városközpont II.-III. ütemének környezetvédelmi engedélyezési eljárását és még a választások előtt megkérték a kormányzatot a terület rozsdaövezetté nyilvánítására – értesült a Népszava. A lap […]

Olvass tovább