A minisztérium szerint az új pedagóguséletpálya-törvény elhozza a Kánaánt a tanároknak

Az Országgyűlés kedden elfogadta az új pedagóguséletpálya-modellről szóló törvényt, ami megteremti az alapját a pedagógusok további jelentős béremelésének. A pedagógusok átlagbére 2025-re 800 ezer forintra emelkedhet, maximális heti óraszámuk 24 órára csökken, szabadságuk 46 napról 50 napra, azaz 10 hétre nő, csökkennek adminisztratív terheik – közölte a Belügyminisztérium (BM). Ezek a tények a törvényről, a […]

Olvass tovább

Belügyminisztérium: 18 százalékkal nő mától az ápolók bére

Júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére – közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton, a Semmelweis-nap alkalmából. A közleményben azt írták, a kormány köszönetet mond az egészségügyi dolgozóknak, azért az elkötelezett munkáért, amit nap, mint nap nyújtanak a betegek ápolása és gyógyulása érdekében. Úgy fogalmaztak: „az egészségügyi dolgozók iránti megbecsülésünket jelzi, hogy a mostani háborús […]

Olvass tovább

A Belügyminisztérium szerint nincs inzulinhiány Magyarországon

Magyarországon nincs inzulinhiány – közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön. Azt írták, hogy Magyarországon 150 ezer beteg 39-féle inzulinkészítményt használ. Négy, humán inzulint tartalmazó olcsóbb termék gyártója bejelentette, hogy nagyobb haszna érdekében ezt a négy gyógyszert kivonja a piacról. Ezt a négy készítményt Magyarországon 14 ezer beteg használja – írták. Mintegy 30 ezer beteg másik két […]

Olvass tovább

Megdöbbentő: a fővárosban a Gálvölgyi-féle esetek alig egynegyedében ér ki 15 perc alatt a mentő

A P1-es kategóriába sorolt, azonnali ellátásra szoruló betegekhez országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki a mentők 15 percen belül, míg az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek már csak alig valamivel több mint a feléhez – írja a Népszava az alapján a jelentés alapján, amelyet az Országos Mentőszolgálat készített Pintér Sándor belügyminiszter utasítására. (Mind a P1, mind […]

Olvass tovább

Belügyminisztérium: Ha jön pénz az Unióból, nagy béremelés lesz

Az oktatásban a gyermekek az elsők, a pedagógusok további béremelésre számíthatnak – így reagált a Belügyminisztérium a PDSZ nyilatkozatára és hétfői akcióira.  Hétfő reggel közel ötven pedagógus ment a Belügyminisztérium épülete elé, ahol „Nem a státusztörvényre!” feliratú transzparensekkel a kezükben leültek a bejárathoz – írja a Blikk. A lap információi szerint mivel az akciót nem jelentették […]

Olvass tovább

A Belügyminisztérium állítja, már tizenötezer tanár véleményezte a teljesítményértékelési elképzelést

Már 15 ezer pedagógus véleményezte a pedagógus teljesítményértékelési koncepciót – közölte a Belügyminisztérium hétfőn. A tárca közleménye szerint az Oktatási Hivatal március 6-án elektronikus úton juttatta el az intézménytípusoknak megfelelő kérdőíveket a pedagógusoknak, a kérdőív kitöltésére továbbra is van lehetőség. A Belügyminisztérium emlékeztet rá, hogy az új teljesítményértékeléssel kapcsolatban a pedagógusok körében korábban végzett online […]

Olvass tovább

Itt a legnépszerűbb magyar keresztnevek listája

A Belügyminisztérium a honlapján közölte, hogy mely keresztneveket választották a szülők 2022-ben az újszülött babájuknak. Az adatsorból kiderült, hogy a női nevek közül még mindig a Hanna a legnépszerűbb, tavaly 1131 baba kapta ezt a nevet. A Hanna név már 2011 óta a legnépszerűbb női keresztnévnek számít, idén sem volt ez másképp. A második helyen a […]

Olvass tovább

A pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát is megszüntetné a kormány

Megszüntetné a kormány a tanárok közalkalmazotti jogviszonyát, és elvennék a tantestületek jogainak egy részét – ez szerepel a köznevelési törvény új tervezetében, amelyet most bocsátott társadalmi vitára a Belügyminisztérium. A szakszervezetek szerint a tanároknak, a diákoknak, de még a szülőknek is rosszabb lesz, ha a tervezetet elfogadják. A minisztériumtól az RTL Híradó kérdésére azt írták: […]

Olvass tovább

Közzétették, hogyan rendezné a Belügyminisztérium a tanárok helyzetét

A kormány honlapjára töltötték fel a jogszabály-tervezetet, melyben részletezik a pedagógusok béremelésének terveit, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony bevezetését és más változtatásokat. Mindent lehet véleményezni, az észrevételeket március 10-ig, e-mailben várják. Társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján. A […]

Olvass tovább

Elveszi a Magyar Orvosi Kamara jogait a Belügyminisztérium

Törvényjavaslatot nyújtott be a Belügyminisztérium az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló és az egészségügyről szóló törvényhez és sürgős tárgyalást kér az Országgyűléstől – olvasható a minisztérium hétfői közleményében. Azt írják, hogy a biztonságos egészségügyi ellátáshoz való jog alkotmányos alapjog, amit a Magyar Orvosi Kamara veszélyeztet akkor, amikor „nyomást gyakorol az orvosokra, hogy ne írják alá […]

Olvass tovább