Hvg.hu: 5 milliárdért vett Covid-gyorsteszteket az állam a járvány alatt, előre el is utalta az ár felét a közbeszerzés nélkül szerződött cégeknek

Több százezer antigén-gyorstesztet vásárolt a koronavírus-világjárvány alatt az állam, a tesztek árának felét pedig előlegként elutalták a cégeknek, amelyekkel egyébként közbeszerzés nélkül szerződtek, írja a hvg.hu. A lap közli azt az öt szerződést, amit 2020 végén kötött az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2020 végén, és amelynek adatait közérdekű adatigényléssel kért ki Ujhelyi István EP-képviselő. Ebből az derül […]

Olvass tovább

Mától két HÉV-vonalon is ritkábban járnak a szerelvények

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a közösségi médián keresztül osztott meg egy fontos üzenetet a város lakóival: a HÉV, Budapest agglomerációját kiszolgáló elővárosi vasút, ritkított menetrenddel fog közlekedni a szentendrei és a ráckevei vonalakon. Ez a változás jelentős hatással van a város közlekedésére. A HÉV-vonalakat 2016-ban vette át az állam a fővárostól, és azóta számos fejlesztés […]

Olvass tovább

Rogán: Jövő nyártól a mobilokra költözik az állam

„Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik” – jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a II. Nemzeti szabályozói konferencián. Az MTI beszámolója szerint Rogán Antal hozzátette: felhasználói oldalról azért lesz jó digitális állampolgárnak lenni, mert akkor az érintett a […]

Olvass tovább

Összeírják az állami intézményeknél, kinek a munkája nélkülözhetetlen, és kinek nem

Ez vagy azt jelenti, hogy a kormány komoly háborús fenyegetettséget érzékel, vagy csak arra kíváncsi, hogy mennyi a minimális munkaerőszám, amivel az állami cégek még működni képesek – foglalta össze a hvg.hu. Augusztus elején azzal keresték meg a minisztériumok az alájuk tartozó állami cégeket, intézményeket, hogy írják össze azokat a munkaköröket, amiket mindenképpen be kell […]

Olvass tovább

Fővárosi Törvényszék: Az államnak ki kell adnia a Vodafone adásvételi szerződését

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője pert nyert az állam ellen, a Fővárosi Törvényszék döntése szerint az államnak ki kell adnia Vodafone Magyarország 49 százalékos megvásárlásáról szóló szerződést. – írja a Telex. Január 31-én a vételár kifizetésével lezárult a Vodafone megvásárlása, a 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. 51 százalékos irányító befolyást, a magyar állam tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi […]

Olvass tovább

Pár héten belül megtörténik a Vodafone felvásárlása

A távközlési vállalat 49 százalékát a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül vásárolják fel. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. és a Vodafona Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn reggel. A miniszter közleménye szerint a 660 milliárd […]

Olvass tovább

Az állam után Mészáros a legnagyobb munkaadó

Érdekes adatot osztott meg a G7.hu-val a Mészáros család érdekeltségeit összefogó Mészáros-csoport, amikor arról kérdezték, hogy mely cégeik vették igénybe a csökkentett munkaidős foglalkoztatás állami támogatását. Mészárosék vállalatai közül kizárólag Wamsler SE-nél igényelték a kormányzati segítséget, méghozzá 454 fő részére. Annak érdekében, hogy ezt a számot el tudjuk helyezni a csoport méretéhez képest, a kommunikációs […]

Olvass tovább