
Egyre távolabb Európa
Tegnap este rendezték az észt fővárosban a Nemzetek Ligája következő fordulóját. Ebben a sorozatban a magyar labdarúgó-válogatott mérlege eddig egy győzelem (a görögök ellen itthon) és két vereség (a finnek és a görögök ellen idegenben). Ezek után utazott el Tallinba, hogy összemérje erejét Észtország csapatával. A tét gyakorlatilag az volt, hogy ha kikap a Marco Rossi által vezetett válogatott, akkor kiszáll a továbbjutásért folytatott csatából. Ennek speciel a 2020-as Európa-bajnokság szempontjából van nem kevés jelentősége, mert az Eb-selejtező mellett a Nemzetek Ligájából is ki lehet jutni, aminek többedmagunkkal társrendezői vagyunk, a csoportmeccsek helyszíne az addigra felépült új Puskás-stadion lesz – Írja a MH.
A első gólt az észtek szerezték meg már a 20. percben. A félidőre a csapatok 1:1 összesítéssel vonultak le, mert Nagy Dominik még a bekapott gól után nem sokkal egyenlíteni tudott. A második félidőben nem kezdett rosszul a válogatott, az 54. percben Szalai Ádám növelte az előnyünket. Az öröm nem tartott sokáig, hiszen egy szerencsétlen labdaérintés következtében Pátkai Máté saját kapujába tette a labdát (2:2). Ezután az észtek újabb gólt szereztek a 79. percben, így a magyaroknak még loholniuk kellett, hogy ki ne kapjanak. A végeredményt Szalai Ádám állította be a 81. percben (3:3).
Ezzel tehát kimondható, hogy a Nemzetek Ligája sorozatból nem sikerült kijutnunk a kontinenstornára, így maradt a selejtezősorozat, melyből sokkal nehezebb dolga lesz válogatottunknak.