Teljes fejetlenség az Indexnél

média

Nem szoktunk laptársaink belső ügyeivel foglalkozni, de ami az Indexnél, a legolvasottabb ellenzéki portálnál történik, az tökéletesen leképezi a magyar sajtó állapotát. Mert sajtószabadságról már most sem beszélhetünk, s ha az Indexet is beállítják a kritikátlan dicshimnuszokat zengő kormánykórusba, azután még kevésbé beszélhetünk majd. Akkor már valóban csak a szabad sajtó zsugorodó szigetei maradnak meg, amíg megmaradnak. A létért harcolva, a napi túlélésért küzdve, míg végül maguk adják fel, és az újságírók elmennek mondjuk szállodai recepciósnak. Tisztességes munka az is, és legalább megkapja mindenki a bérét hó végén. Már ha ki nem rúgják, mint Mészáros Lőrinc szállodáiban, miután felmarkolták az állami tízmilliárdokat. A hatalom még Kádár korában is tudta, hogy kell szelep, a gőz kiengedésére. Ez volt Hofi, ugyanakkor ennél sokkal, de sokkal több. Kádárt túlélő intézmény. Hofit ma már nem tűrné el a hatalom. De ha nem lesz szelep, mi lesz?
Félő, hogy robbanás…

Az Index az elmúlt 21 évben mindig, minden helyzetben a legrázósabb témákról is beszámolt, és igyekezett a legegyszerűbben, legátláthatóbban bemutatni minden, közéleti szempontból fontos történést. Most a számunkra legnehezebb témával küzdünk: magunkról kell írnunk.

Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke a szerkesztőséget és a sajtót is egy időben tájékoztatta arról, hogy június 30-i hatállyal

távozik posztjáról Ződi Zsolt, az Index vezérigazgatója, akit nem egész egy hete nevezett ki a cég élére.

Ződi Zsolt a távozását ezzel indokolta: „Miután megismertem a cég pénzügyi helyzetét, arra jutottam, hogy egy ekkora szervezetre vonatkozó változtatások véghezvitele túl nagy feladat számomra.”

A történések a szerkesztőség feje fölött zajlanak, beleszólásunk, ráhatásunk nincs ezekre.

Egy hét alatt két vezérigazgató távozott, és egyelőre mi sem tudjuk, ki lesz a következő a poszton.

És azt sem tudjuk, milyen változtatások véghezviteléről van szó – írja szerkesztőségi cikkében az Index. A lap szerint azonban fontosabb, hogy mit tudnak.

  1. Tudjuk, hogy szeretnénk nyugodtan újságot írni.
  2. Tudjuk, hogy szeretnénk a közélet, a kultúra, a technika, a tudomány és a sport legfontosabb híreit minél gyorsabban és minél pontosabban feldolgozni.
  3. Tudjuk, hogy szeretnénk a prominens embereket érintő rázósabb sztorik, de az olvasóinkat érintő mindennapi történetek részleteit is feltárni.
  4. Tudjuk, hogy szeretnénk a kérdéseinket az illetékeseknek feltenni. És persze szeretnénk önöket, titeket az igaz válaszokról is tájékoztatni.
  5. Tudjuk, hogy a komoly hírek mellett mindeközben a szórakoztatás is fontos, így szeretnénk olykor viccelődni is.
  6. Tudjuk, hogy szeretnénk már végre csakis az újság tartalmával foglalkozni.

„Az elmúlt napokban százasával kaptuk, kapjuk az aggódó, féltő, biztató leveleket, amelyek jelzik számunkra, hogy önöknek, nektek is fontosak azok az értékek, amelyeket képviselünk. Miközben az Index életének talán eddigi legkomolyabb krízisét éljük, a médiapiacon általánosan elfogadott, mindenki által nyilvánosan követhető napi olvasottsági adatok (a Gemius Rating) alapján az elmúlt hetekben – ahogy korábban is – az Index volt a legolvasottabb online újság.

Az Index szerkesztősége a jelenlegi körülmények között is azon van, hogy azt tehesse, amit igazán tud. Amit igazán szeretne.” – írja a lap.

Újpesti Hírmondó, Index
Fotó: 444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük