Minden második ember boldogtalan Magyarországon
Az Ipsos az év elején 32 országban végzett kutatást arról, hogy mennyire érzik magukat boldognak az emberek. A felmérésből kiderült, hogy világszerte a válaszadók 73 százaléka éli derűsen, vidáman a mindennapjait. A nemzetközi kutatás szerint a jó anyagi körülmények között élők, a házas emberek és a magasabb iskolai végzettségűek az igazán boldogok. Magyarország a rangsor legvégén áll.
A koronavírus-járvány kitörésének időszakához és azt követő hónapokhoz képest világszerte tíz százalékkal emelkedett azoknak az embereknek a száma, akik boldognak érzik magukat, de tíz évvel ezelőtt még jobb volt a helyzet, akkor ugyanis a megkérdezettek 77 százaléka mondta azt, hogy ideális az életkedve, nagyon jól érzi magát.
Az Ipsos kutatásából kiderült, hogy a világon jelenleg tíz emberből hét boldog. A legderűsebb emberek Latin-Amerikában élnek, több nyugat-európai országban viszont éppen ellenkező tendencia figyelhető meg, nő a rosszkedvű emberek száma.
A felmérésben 32 országot vizsgáltak világszerte, ezek közül Magyarország hátul kullog, ugyanis nálunk minden második ember boldogtalan.
A világ legboldogabb országa Szaúd-Arábiát és Hollandiát megelőzve Kína, ahol a válaszadók 91 százaléka mondta azt, hogy boldogan él. Indiában, Ausztráliában és Brazíliában is tízből nyolc ember jókedvű. Az Egyesült Államokban a megkérdezettek 76 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon vagy inkább boldog.




