Jön a Bengáli a 14-es vonalára

Közlekedés

Különleges nosztalgiavillamos közlekedik a 14-es vonalon, Káposztásmegyer, Megyeri út és a Lehel tér között október 24-én, pénteken. A nap folyamán várhatóan a 1233-as számú, „Bengáli” becenevű csuklós nosztalgiavillamos szállítja majd az utasokat.

Érdekesség, hogy ilyen típusú villamos korábban valóban közlekedett Újpesten, például a 8-as jelzésű villamos vonalán, amely a 20. század második felében az Újpest, István tér és a Január 10. tér között járt, és amelyet 1980-ban szüntették meg, írja az önkormányzati média.

Az október 24-én közlekedő nosztalgiavillamos, a 1233-as pályaszámú „Bengáli” nevét a legendák szerint az akkori viszonyokhoz képest nagyobb, „benga” mérete miatt kapta, más elbeszélések szerint a villanymotorok mélyebb, erőteljesebb hangja miatt a bengáli tigrisről kapta a „Bengáli” nevet.

A „Bengáli” egy magyar gyártmányú, kétirányú, tízajtós, csuklós villamostípus, amelynek gyártása 1963-ban kezdődött. Az első példányokat Budapesten, a Kelenföldi Füzesi Árpád Főműhelyben készítették, ám csupán 1965-ig. Ezt követően a gyártás fokozatosan Debrecenbe került, ahol 1978-ig folytatták a villamosok gyártását.

Címke:

2 thoughts on “Jön a Bengáli a 14-es vonalára

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük