
Varju László képviselői videónaplóval jelentkezett
Varju László, kerületünk országgyűlési képviselője Facebook-oldalán jelentette be, hogy mostantól minden második szombaton videónaplóval jelentkezik YouTube-csatornáján, ahol a munkásságát érintő jelentősebb hírekről, eseményekről számol majd be rendszeresen.
Az aktuális részben beszélt a vállalkozások és vendéglátósok helyzetéről, a kormány önkormányzatok sújtó bosszúhadjáratáról, valamint bejelentette, hogy február 10-én veszi kezdetét az eljárás, melyben azzal vádolják, hogy ő követett el súlyos testi sértést 2019. decemberében az MTVA-székházban.
A képviselő elmondta, hogy azóta jogerős ítélet mondta ki, hogy országgyűlési képviselőként jogszerűen tartózkodtak az épületben, majd hozzátette, hogy dr. Czeglédy Csabával az oldalán a végsőkig harcolni fog, mert hiszi: „Az igazság az ő oldalán áll!”
A videónapló teljes egészében itt tekinthető meg: