
PDSZ: Két óra sztrájk miatt 33 ezer forinttal kevesebb fizetést kapott egy tanár
A Peagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez fordult egy Pest megyei középiskolai tanár, miután az októberi fizetéséből 33 ezer forintnál is többet vont le az illetékes tankerület két óra sztrájk miatt. A Szabad Európának Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője azt mondta: nem egyedi eset, hogy többet vonnak le a tanároktól, mint amennyit lehetne, és szerinte mindez azért történik, hogy elvegyék a kedvüket a sztrájktól.
Az érintett pedagógus 25 éve dolgozik tanárként, matematikát és informatikát tanít. Október 5-én egy tiltakozó akcióban vett részt a városában több tanárral, diákkal és szülővel. Két óra sztrájkot jelentett le, majd később a bérpapírján azt látta, hogy ezért több mint 33 ezer forintot vont le tőle a Dunakeszi Tankerületi Központ. Eközben a túlóráit bruttó 4 ezer forinttal számítják.
A PDSZ-nél ezután érdeklődött a sztrájkalapról. Azt írta nekik, ha ennyit vonnak le tőle a tüntetésért, akkor nem tud ezután sztrájkot vállalni. A szakszervezet szerint több tanár is hasonló panasszal fordult hozzájuk. Volt, akitől egy teljes napi bért vontak le a sztrájk miatt, függetlenül attól, hány órát tartott meg.
A sztrájktörvény értelmében csak a kiesett munkaidőre eső bérrel csökkentheti a fizetést a munkaadó. Pár helyen megállapodhattak abban, hogy nem vonnak le semmit a tanároktól ilyenkor, de a legtöbb helyen a sztrájktörvény az irányadó. Ennek megfelelően Nagy Erzsébet szerint az érintett középiskolai pedagógussal jogellenesen jártak el, szerinte ekkora összeg akkor sem jöhetett volna ki, ha az egész napot levonják.