Országjárás két világ között – Orbán zárt körben, Magyar nyíltan indul útnak
Elindul a Digitális Polgári Körök első országjárása – jelentette be Orbán Viktor közösségi oldalán. A miniszterelnök szerint október 23-án „nemcsak Budapest utcáin, de az online térben is a béke hangja volt a legerősebb”, ezért most személyesen is szeretnék összekapcsolni „a hazájukért tenni akaró polgárokat”. A részvétel azonban nem nyilvános: a találkozókon kizárólag a DPK-tagok vehetnek részt, előzetes regisztrációval. A fideszes „roadshow” első állomása november 15-én Győr lesz, ezt követi Nyíregyháza, Kecskemét, Mohács és Szeged.
A bejelentésre gyorsan reagált Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki szerint a miniszterelnök „az október 23-i totális lebőgés után” indította el a fideszes válságstáb új akcióját. „No, nem olyan igazira, amin bárki részt vehet, hanem olyan magtáras stílusban, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak” – írta bejegyzésében. Magyar ugyanakkor saját országjárást is hirdetett, éppen azokon a helyszíneken és dátumokon, amelyeket Orbán Viktor is megjelölt.
„Mi nem bérelünk milliókért csarnokot vagy magtárat, hanem kint találkozunk a magyarokkal. Forró tea, jókedv, őszinteség jeligére” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a Tisza rendezvényeire nincs szükség regisztrációra, bárki elmehet. Magyar Péter még a miniszterelnököt is meghívta: „Ha kedve tartja, ugorjon el Ön is! Kaphat teát, meg néhány kérdést is.”
Így indul tehát két párhuzamos országjárás: az egyik zárt ajtók mögött, digitális polgároknak, a másik a téli hidegben, termoszok és kérdések között. Két világ, két politikai stílus – ugyanazon városokban, de nagyon nem ugyanarról az országról beszélve.




